A Jobbik 160 milliós nyereséggel zárt tavaly

Vágólapra másolva!
2010 után 2011-ben is nyereséges évet zárt a Jobbik. A pártnak tavaly 501 millió forintos bevétel mellett 341 millió forint kiadása volt, a bevételből 448 millió forint az államtól származott.
Vágólapra másolva!

Százhatvan millió forintos többlettel zárta a tavalyi évet a Jobbik Magyarországért Mozgalom, amelynek beszámolója a legutóbbi Hivatalos Értesítőben jelent meg. Az ellenzéki párt bevételei összesen 501, kiadásai pedig 341 millió forintot tettek ki a 2011-es gazdasági évben.
A Jobbik állami költségvetésből származó támogatása 448 millió forint volt. Tagdíjakból mintegy 2 millió forintja, hozzájárulásokból, adományokból csaknem 41 milliója származott, az egyéb bevételek között 10 millió forintot tüntetett fel. A Jobbikot anyagilag támogatta parlamenti frakciótagjainak mintegy fele.

Működési kiadásokra több mint 64 millió forintot költött a Jobbik tavaly, eszközbeszerzésre csaknem 28 millió forintja ment el; politikai tevékenységével összefüggő költése mintegy 247 millió forintot tett ki, egyéb kiadásként 2 milliót könyveltek el.

A Jobbiknak 2010-ben mintegy 358 millió forint bevétele és 314 millió forint kiadása volt. A pártnak abban az évben tagdíjakból 9 millió forintja származott, az állami költségvetésből származó támogatása csaknem 241 millió forint volt, egyéb hozzájárulások és adományok 106,5 millió forinttal gyarapították a kasszáját.