Jövőre még biztos nem lesz rövidebb a nyári szünet

Vágólapra másolva!
Nem döntött a nyári szünet lerövidítéséről az oktatási államtitkárság - mondta az [origo]-nak Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár, habár Hoffmann Rózsa ennek ellekezőjéről beszélt a héten. Gloviczki szerint zajlik a vita a nyári szünet hosszúságáról: az egyik tábor szerint a hosszú vakációval "lemaradunk a tudásversenyben", míg a másik oldal azzal érvel, hogy már májusban is kínszenvedés tanítani a nem légkondicionált iskolákban.
Vágólapra másolva!

A 2012/13-as tanévben biztosan nem változik a tanév hossza - mondta az [origo]-nak Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár. Habár Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a héten arról beszélt, hogy az általános iskolában rövidebb lesz majd a nyári szünet, Gloviczki most kijelentette, hogy "ez a kérdés jelenleg nincs napirenden".

Hoffmann Rózsa keszthelyi rendhagyó osztályfőnöki óráján beszélt arról, hogy a szülők nehezen tudják megoldani a gyerekek elhelyezésé nyáron, ezért lerövidítenék a nyári szünetet az általános iskolákban, a középiskolások vakációjához azonban az érettségi rendszer miatt nem nyúlnának. Gloviczki az [origo]-nak erre úgy reagált: "az államtitkárság március 20-án közzétette a következő tanév rendjéről szóló előterjesztését, amelyben ilyen javaslat nem szerepel, így jövőre a tanév hosszát illetően semmiféle változás nem várható". A helyettes államtitkár ugyanakkor nem tagadta, hogy vita folyik a kérdésről.

Gloviczki szerint a rövidebb nyári szünetet támogatók azzal érvelnek, hogy "a megnövekedett ismeretanyag átadása lehetetlen a jelenlegi keretek között" és a magyar iskolások elveszítik versenyképességüket "a tudásversenyben" azokkal az országokkal szemben, ahol hosszabb a tanév. "Az is gyakran hangzik el, hogy a diákoknak sem jó, ha ilyen hosszú időn át kiesnek a rendszeres napi tanulás gyakorlatából" - tette hozzá Gloviczki. Szerinte emellett többen felvetik, hogy a tíz hetes nyári vakáció idején sok szülőnek nehezen megoldható a gyerekek felügyelete.

Már május végén kínszenvedés a tanítás

Gloviczki felsorolta a szünet lerövidítését ellenzők érveit is. Szerintük "a gyerek szellemi éréséhez, fejlődéséhez, személyiségének kibontakozásához szükség van az egybefüggő, viszonylag hosszú szünidőre". A vakáció alatt ugyanis olvashatnak, utazhatnak és a családjukkal lehetnek a gyerekek. Gloviczki emellett megmelíti, hogy a tanároknak is fontos a hosszabb vakáció, mert "ez a néhány hét nemcsak a munkával járó feszültségek kipihenését, a regenerálódást, de a következő tanévre a felkészülést, a szellemi töltekezést is szolgálja". Szerinte ekkor olvashatnak például szakirodalmat a tanárok.

Gloviczki hozzátette, hogy "Magyarország éghajlati jellemzői sem kedveznek a tanév meghosszabbításának". Szerinte mivel a magyar iskolák nincsenek légkondicionálva, legtöbb helyen a tanítás "mind a diák, mind a tanár számára már május végén, június elején is kínszenvedés". Az épületek korszerűsítése márpedig a helyettes államtitkár szerint jelentős költségekkel járna, mert az elektromos hálózatot is teljesen fel kellene újítani.

Gloviczki azt mondta, hogy "amikor ez a kérdés időszerűvé válik, valamennyi szempontot gondosan mérlegelve, a társadalom többségének igényeit felmérve" dönt majd az államtitkárság a nyári szünet hosszáról.