A harminc év feletti magyarok elhanyagolják a hajukat, nem törődnek  a frizurájukkal - állítja egy felmérés. Budapesti fodrászok szerint luxus lett frizurát csináltatni. Népszerűek a régimódi, otthon is elkészíthető pakolások, de a szalonokba betérő vendégek között hódít a praktikus egyszerűség, csak elvétve bukkannak fel vagányabb hajat kérő kuncsaftok.

"A legkevésbé az érdekel, milyen a hajam, amikor alig tudunk megélni" - panaszolta egy 35 év körüli, villamosra várakozó anyuka a Jászai Mari téren az [origo]-nak, miután megkérdeztük, milyen gyakran jár fodrászhoz. A nem túl divatos frizurájú asszony azt mondta, ha van pénze, akkor is inkább a gyerekekre költi, mint fodrászra. Egy másik anya - akit szintén találomra állítottunk meg pénteken kora délután Budapest egyik forgalmas helyén - az időhiánnyal indokolta, hogy három hónapja nem volt fodrásznál, egy negyven év körüli nő pedig azt mondta, csak akkor vágatja a haját, ha törik.

A 30-49 éves magyar nők nem különösképpen törődnek a hajukkal, és a férjezett vagy párkapcsolatban élők is hajlamosak elhanyagolni a frizurájukat - állítja egy, a napokban nyilvánosságra hozott, reprezentatív magyar piackutatás. Az [origo] által megkérdezett nők többsége egyet értett ezzel, bár volt olyan is, aki azt mondta, igyekszik havonta vagy másfél havonta eljutni fodrászhoz.

"Van olyan vendégem, aki akkor is megcsináltatja a haját, ha spórolásból kolbász nélkül főzi meg a paprikás krumplit, de ilyenből már kevés van" - mesélte egy korábban még szövetkezetként működő pesti szépségszalon fodrásza, akit arról kérdeztünk, mennyire törődnek a hajukkal a harminc feletti nők és férfiak.

Fotó: Hajdú D. András [origo]


A jellemzően idősebb vendégekkel dolgozó fodrász szerint nem arról van szó, hogy elhanyagolnák magukat a nők, csak egyszerűen nem engedhetik meg maguknak a fodrászt. "Már rég elmúltak azok az idők, amikor a nők hetente jártak berakatni a hajukat. Most már jó, ha havonta eljutnak" - mondta csalódottan.

A 47 éve fodrászként dolgozó, a frizurájára láthatóan ma is adó Ildikó azt mondta, egész pályafutása alatt nem volt még olyan gyér forgalma, mint az elmúlt egy évben, péntek délután is csak azért torlódtak fel nála a vendégek a Visegrádi utcai üzletben, mert egy napra sűríti a vendégeit. "Én már nem tudok egy hetet dolgozni, heti két napra elég a vendég, aztán slussz" - mondta, miközben egy idős hölgy haját mosta a nyolcvanas évek hangulatát idéző szalonban.

Pénteken több fodrászüzletben is jártunk, a fodrászok többsége Ildikóhoz hasonlóan nem értett egyet a felmérés eredményével: szerintük nem az igényességgel van a gond, az emberek inkább anyagi okokból nem járnak fodrászhoz. Egy modern, budai, főleg fiatal vendégekkel dolgozó fodrász szerint butaság, hogy a párkapcsolatban élő nők nem adnak a hajukra, inkább csak az érzékelhető, hogy nehezebb a megélhetés. "Az aktívan dolgozó negyven-ötven éves nők, tanárok, kereskedők, irodai dolgozók igenis adnak magukra, ők még akár vagányabb hajat is kérnek" - mondta a fodrász, hozzátéve, hogy mostanában a tehetősebbek is kevesebbet járnak fodrászhoz. 

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Balzsam helyett citromlé és tojás

"Nekem ma már nincs is vendégem. Látja, itt cigarettázom az üzlet előtt délben, régen ilyenkor egy percem sem lett volna beszélgetni" - mondta a Szófia utca sarkán ácsorgó, ötven év körüli fodrásznő, aki azt mondta, ahogy jön a nyár és kiürül a város, még kevesebb lesz a vendég. Szerinte már ünnepekkor sem nagyon mennek fodrászhoz a nők, karácsonyra, húsvétra is inkább otthon csinálnak maguknak frizurát.

Üresen tátongott a szomszédos, Király utcai szalon is, az ott dolgozó, középkorú fodrász csalódottan mesélte, hogy az utóbbi időben már az esküvői frizurák is elmaradoznak. Szerinte a drága balzsamok helyett a hagyományos módszereket választják a nők. "Nagyanyáink pakolásai még mindig mindennél jobbak, sok vendégem tojásos, majonézes vagy citromos pakolást csinál magának otthon, így vigyáznak a hajukra" - mondta.

A lenövésről látszik a válság

Egy Pozsonyi úti üzletben pénteken mindössze egy asszony ült a bura alatt, de a fodrász szerint ez azért is van, mert már nem annyira divat a dauer, és kontyot is kevesebben kérnek.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

"A legtöbben egyszerű, könnyen szárítható frizurát kérnek, már nem megy a lakkozás, habozás sem annyira" - mondta. Szerinte a festett hajú nőkön látni a leginkább a válságot. "A családos nők valóban kétszer is meggondolják, hogy eljönnek-e fodrászhoz, mert már luxusnak tartják, de közben sokan ötcentis lenövéssel mászkálnak az utcán" - mondta. A férfiaknál más a helyzet, nekik kevesebbe is kerül a fodrász, és géppel otthon is könnyebben megoldják maguknak a hajvágást.