Több mint 70 milliós nyeresége volt tavaly az MSZP-nek

2012.04.27. 20:55

Majdnem 73 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet az MSZP. 2010-ben még közel félmilliárdos vesztesége volt. A legtöbb bevétele állami támogatásból származott.

Közel 73 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet az MSZP - derül ki a pártnak az április 27-ei Hivatalos Értesítőben közzétett, Velez Árpád pártigazgató és a párt pénzügyi ellenőrző bizottságát vezető Tukacs István által jegyezett beszámolóból. Eszerint a szocialista párt 2011-ben 803 millió forint bevételt könyvelhetett el, miközben kiadásai 729 millió forintra rúgtak. A bevételek zöme - 521 millió forint - állami támogatás volt, tagdíjakból 39 millió forintja, adományokból közel 202 millió forintja származott a pártnak.

Több vezető MSZP-s politikus több százezer forintos adománnyal járult hozzá a párt költségvetéséhez, Botka László például egymillió, Puch László 526 ezer, Veres János 700 ezer, Kovács László 517 ezer forinttal támogatta pártját. Rajtuk kívül Mesterházy Attila pártelnök, Hiller István, Lamperth Mónika és Tukacs István is több mint félmillió forintot fizetett be, csakúgy mint Molnár Csaba, Ficsor Ádám és Szűcs Erika, akik októberben Gyurcsány Ferenccel együtt mindhárman kiléptek az MSZP-ből. Magánszemélyek összesen 138 millió forinttal gyarapították a pártkasszát is.

Egymillió forintnál nagyobb hozzájárulást kaptak a szocialisták a XVIII. kerületi, a nagykanizsai, a nagykőrösi, a ceglédi, a szentendrei és az egri önkormányzattól, míg az V. kerületi önkormányzat 8,3, a kispesti pedig 6,8 millió forinttal támogatta őket. Feltehetően ingatlanhasználat révén jutott az MSZP ötmillió forint támogatáshoz az ugyanígy a Fideszt is segítő Fény Utcai Piac Kft.-től, és csaknem 7 millió forinthoz a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.-től.

A legtöbbet, 462 milliót működési kiadásokra, míg a politikai tevékenységükre 178 millió forintot áldoztak.

Az MSZP így annak ellenére zárta nyereséggel az elmúlt évet, hogy bevételei több mint 250 millió forinttal csökkentek 2010-hez képest, amikor félmilliárd forintnál is nagyobbra rúgott a párt vesztesége.

KAPCSOLÓDÓ CIKK