Feljelentést tett a pécsi egyetem Gyurcsány eltűnt szakdolgozata miatt

2012.05.02. 15:05

A Pécsi Tudományegyetem vizsgálni fogja Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának eltűnését, és azt is, hogy esetleg plagizált-e a volt kormányfő, jelentette be az intézmény.

Feljelentést tett a rendőrségen a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyurcsány Ferenc volt kormányfő eltűnt szakdolgozatával kapcsolatban - közölte az intézmény.

A PTE közleményében azt írta, hogy az elmúlt napok fejleményeinek hatására a rendőrségi feljelentés mellett kibővítik az egyetemen és jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság feladatkörét Gyurcsány Ferenc 1984-ben, a Janus Pannonius Tudományegyetemen leadott szakdolgozatára is. A vizsgálat tehát kiterjed a volt miniszterelnök beadott szakdolgozatának eltűnésére és a plágiumgyanúra egyaránt - írják.

Gyurcsány tegnap, május 1-jén közölte, hogy mindenkit beperel, aki plágiummal vádolja őt. Gyurcsány a Demokratikus Koalíció budapesti, városligeti majálisán megemlítette, hogy a Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója fideszes önkormányzati képviselő, és furcsának nevezte, hogy az intézmény nem tesz feljelentést a diplomamunkák eltűnése miatt, így ez őrá hárul. Mint mondta, különös, hogy a több tízezer szakdolgozat közül éppen ez a két - különböző helyen tárolt - dokumentum hiányzik.

A volt miniszterelnök beszédében képtelen vádnak nevezte, hogy egykori sógora négy évvel korábbi szakdolgozatának első 35 oldalával megegyező diplomamunkát adott volna be 1984-ben a pécsi tanárképző főiskolán. Azt mondta, tiszta a lelkiismerete, és nemcsak az egyetemen őrzött szakdolgozatának eltűnése miatt tesz feljelentést, hanem azokat is beperli, akik azt állítják, hogy plagizált. A volt miniszterelnök arra utalt, hogy a jobboldal érdekében állhatott ellopni a szakdolgozatát és a sógora diplomamunkáját is az egyetemről, megnehezítendő, hogy cáfolni tudja a vele szemben felhozott vádakat. Ha a két dokumentum megegyezne, nem ellopni, csupán bemutatni kellett volna őket - magyarázta, megkérdőjelezve a Hír TV által ismertetett dokumentumok hitelességét.

A Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója, Lengvárszky Attila szerint ő nem felel a szakdolgozatok őrzéséért, az nem tartozik a hatáskörébe.

Gyurcsány és sógora

A Hír TV még pénteken, Célpont című műsorában készített riportot arról, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt későbbi sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán.

Gyurcsány Ferenc a Hír TV-nek először azt mondta, nem tudott arról, hogy előtte más is leadott volna hasonló témájú dolgozatot a főiskolán. Miután azonban közölték vele, hogy sógora is ugyanolyan címmel adta le szakdolgozatát nála négy évvel korábban, úgy reagált, hogy akkor feltehetően ő is olvashatta azt. Mára egyik dolgozat sincs meg.

Gyurcsány előbb technika és biológia szakos tanárként szerzett diplomát, majd közgazdászként végzett. 1990-ben írt közgazdász-szakdolgozata sincs meg. Azt a Janus Pannonius Tudományegyetem szerint 1996-ban leselejtezték, mivel a bírálók külön javaslata hiányában öt év után minden dolgozattal ezt teszik.

KAPCSOLÓDÓ CIKK