Ángyán hazugságnak tartja az őt támadó blog írását

2012.05.03. 10:35

Egy blog ismeretlen szerzője azt írta Ángyán József korábbi államtitkárról, hogy azért adta be lemondását, mert "két haverját" eltávolították a Vidékfejlesztési Minisztériumból. A "zöld bárókat" és "oligarchákat" emlegető exállamtitkár "szemenszedett hazugságnak" tartja a blog állításait.

Szemenszedett hazugságnak nevezte a Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára azt a szerdai blogbejegyzést, amely azzal vádolta meg, hogy személyes érdekek miatt kifogásolta a kormány birtokpolitikáját.

A napraforgoblogon megjelent bejegyzésben "foglaltak minden alapot nélkülöznek, egytől egyig szemenszedett hazugságokat tartalmaznak" - írta közleményében Ángyán József.

A blog a többi között azzal vádolja a fideszes politikust, hogy azért távozott a tárcától, mert "két haverját" felmentette Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Az ismeretlen szerző állításai szerint Ángyán József az ismerősei és rokonai érdekében bírálta a kormány birtokpolitikáját. Az MTI szerdán hírt közölt a blog bejegyzéséből, amelynek azonban ez volt az egyetlen elérhető írása, a szerző pedig ismeretlen maradt.

Az MTI szerda délelőtt, már a bejegyzés feldolgozásakor kereste a fideszes képviselőt, de nem érte el. Ángyán József szerda késő délután nyilatkozott az MTI-nek, de az elkészült anyag kiadásához végül nem járult hozzá. Később közleményt küldött, amelyet a hírügynökség kiadott.

Ebben Ángyán József kifogásolta, hogy az MTI egy ismeretlen blog egyetlen bejegyzéséből "hírt kreált", anélkül, hogy annak tartalmát ellenőrizte volna. Hasonló kifogásokat fogalmazott meg Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese is.

A politikus nyilatkozatára válaszolva Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója közölte, a hírügynökség azért dolgozta fel a blogbejegyzést, mert hírértékűnek ítélte.

"Ezt támasztja alá a Vidékfejlesztési Minisztérium nyilatkozata is" - utalt Belénessy Csaba a tárca tájékoztatására, amely szerint a minisztérium a témával kapcsolatos tényeket, fejleményeket figyelemmel kíséri és megvizsgálja.

Ángyán József januárban adta be lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek, de akkor még nyilvánosan nem közölte, hogy mi volt lemondásának oka. Később nyilvánossá vált egy zöld szervezeteknek írt levele, amelyben "zöld bárókra" és "oligarchákra" fogta, hogy a kis, családi gazdaságokra építő agrárpolitika miért késik. Ángyán József az általa képviselt irányt veszélyben érezte, ezzel indokolta lemondását.

Április 19-én a Kiélegyenaföld.hu oldalon egy elemzést publikált, amely az állami földpályázatok eredményeit elemezte Fejér megyében. Az államtitkár írása arra a következtetésre jutott, amire ugyanebben a témában előzőleg az [origo] is, hogy nyolc befolyásos érdekcsoport szerezte meg a Fejér megyében meghirdetett közel 5000 hektárnyi terület 87 százalékát a Nemzeti Földalap (NFA) pályázatán. A nyertes gazdálkodók közül pedig többeknek nyilvánvaló kormányzati, illetve fideszes kötődése van, és többen közülük a pályázati kiírás szabályait megszegve jutottak a területekhez. A politikus további megyék pályázatainak elemzését, valamint ezek publikálását is kilátásba helyezte.