Nem jött be az árverés Tiszabőnek

Vágólapra másolva!
A község 120 millió forinttal tartozik, az árverésből 20 milliót reméltek, de csak néhány külterüeti legelőt tudtak eladni. Május végén megismétlik.
Vágólapra másolva!

Csupán néhány külterületi legelő talált gazdára Tiszabőn azon az árverésen, amelyet az önkormányzat ellen a bírósági által elrendelt adósságrendezési eljárás keretében tartottak a hitelezői igények kielégítésére. Mivel a listán szereplő tételek csak kis hányadát sikerült értékesíteni félmillió forintért, az árverést május végén megismétlik - közölte Molnár György, a Szolnok megyei településre kirendelt pénzügyi gondnok.

Az értékesítésre váró vagyontárgyak 44 tételes listáján 30 belterületi ingatlan, így szolgálati lakások, garázs, gazdasági épületek, beépítetlen telkek, zártkert ingatlanok, valamint erdők és legelők szerepeltek. Az egyik legértékesebb darab egy márkás szemétszállító teherautó, amelyet a kétpói regionális hulladéklerakó építéséhez köthető projektben kapott az önkormányzat. Az árverésre kitűzött vagyontárgyak összesített kikiáltási ára 20 millió forint alatt volt.

Molnár György tájékoztatása szerint a vagyontárgyak egy részére elfogadhatatlan ajánlatot tettek, és több elem iránt nem is volt érdeklődő.

Az árverésre azért került sor, mert Tiszabő önkormányzata hosszabb ideig határozatképtelen volt, és nem tudta az ilyenkor kötelező reorganizációs tervet elfogadni, illetve képtelen volt határozatot hozni a hitelezőknek szánt egyezségi ajánlatról. Az önkormányzat azért volt működésképtelen, mert a hétfős testület négy tagja egyszerre volt előzetes letartóztatásban a faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal kapcsolatos csalássorozat ügyében folytatott rendőrségi vizsgálatkor.

A tiszabői adósságrendezési eljárás megindítása után több mint negyven hitelező nyújtotta be követelését 120 millió forint értékben. Nagyobb összegre tart igényt az OTP Bank és a Magyar Államkincstár.