Libegőt terveznek a Misinára

Vágólapra másolva!
A hegyikerékpárosok ötletét támogatja a pécsi alpolgármester is, bár a hatályos törvény szerint a tájvédelmi körzetben nem lehet downhill-pályát kialakítani.
Vágólapra másolva!

Sportközpontot és libegőt építenének a Tettye és a Misina közé pécsi hegyikerékpárosok - írja internetes oldalán a Dunántúli Napló. A lap úgy tudja, az elképzelést a pécsi önkormányzat is támogatja. A lap szerint a Mecsek erdei útjain a hegyikerékpárosok illegálisan sportolnak, mert a hegy nagy része tájvédelmi körzet, ahol csak a kijelölt területen lehet lovagolni, kerékpározni, túrázni.

A Dunántúli Napló azt írja, Nagy Csaba pécsi alpolgármester is támogatja a Misina-programot, de mint mondta, egyelőre abban segíthetnek csak, hogy keresik a pályázati lehetőséget.

A lapnak Nagy Gábor, a nemzeti park osztályvezetője és Szilasi Tamás, a Biokom parkerdei részlegvezetője hangsúlyozták: a jelenleg hatályos törvény egyértelmű, nem lehet downhill-pályát kialakítani a tájvédelmi körzetben, ráadásul a Mecseken érzékeny, sérülékeny a talaj, mert vékony a humuszréteg, ezért a kerékpározás egy idő után kipusztítja a növényzetet az érintett szakaszon.

Az [origo] megkereste a pécsi városházát, ahol Nagy Csaba alpolgármestert parlamenti elfoglaltsága miatt nem sikerült elérni. Nagy Sándor, a Misina-projekt ötletgazdája az [origo]-nak elmondta, hangsúlyozta, a hegyikerékpárosok többsége nem vandál, ezért elsődleges céljuk az, hogy egy mindenki számára elfogadhataó, környezetbarát megoldást találjanak az évtizedek óta fennálló problémára. A pécsi hegyikerékpáros, korábbi magyar amatőr downhill bajnok ötletgazda becslése szerint a projektet mintegy félmilliárd forintból lehetne megvalósítani.

Az ötletgazda elmondta, hogy az önkormányzat az állatkert fejlesztésére hétfőn benyújt egy pályázati ötletcsomagot, amelyben egy új, kisebb, a Pécs-Orfű kerékpárúthoz csatlakozó erdei bicikliút megépítése is szerepel.