Varga Mihályt nevezte ki Orbán Viktor a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások vezetőjévé. Varga helyére Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője kerül. Rogán Antal V. kerületi polgármesterből Fidesz-frakcióvezető lesz.

Június 1-jétől Fellegi Tamás helyett Varga Mihály, a Miniszterelnökséget jelenleg vezető államtitkár lesz a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások vezetője - ezt Orbán Viktor kormányfő jelentette be pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Vargát Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője követi a Miniszterelnökség élén. Lázár Jánost Rogán Antal, az V. kerület polgármestere, a parlament gazdasági bizottságának elnöke válthatja a Fidesz-frakció élén - közölte.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió stúdiójában

Lázár János elvállalta a Miniszterelnökség vezetését - közölte a kormányfő. A Miniszterelnökségen a jövőben három államtitkár dolgozik: ketten jogi munkát végeznek majd, a harmadik pedig a kormányfő külkapcsolataiért lesz felelős, mondta Orbán.

A Miniszterelnökség péntek délutáni közleménye szerint június 1-jétől három államtitkár fog dolgozni a hivatalban. Közülük Lázár János veszi át Varga Mihály helyét, Győri Tibor jogi munkát végez majd - ő a Mahir egykori vezérigazgatója, a Fidesz korábbi jogtanácsosa -, Szijjártó Péter pedig a miniszterelnök nemzetközi kapcsolataiért lesz felelős.

Fellegi Tamás elvégezte a munkát, amivel megbíztuk - mondta Orbán Viktor. "Nagyon nehéz munkát végzett el, hálás vagyok azért a teljesítményért, amit nyújtott. Az egész ország köszönettel tartozik neki: óriási ellenerők munkálkodásának közepette elérte, hogy meg tudjuk kezdeni a tárgyalásokat Magyarország pénzügyi lehetőségeinek bővítéséről az IMF-fel és az EU-val" - fejtette ki a kormányfő. Orbán szerint ezen a területen a politikai munka véget ért, a tárgyalások meg fognak kezdődni, és egy szakközgazdászra van szükség.

Forrás: MTI/Beliczay László

Varga Mihály még a hét elején adott interjúban is azt mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter pozíciójának átvételéről, hogy csak találgatás. Varga elődje, Fellegi Tamás december 8-ától felelt tárca nélküli miniszterként a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokért. Fellegi azt megelőzően nemzeti fejlesztési miniszter volt, és éppen azzal az indokkal kérte a felmentését a miniszterelnöknél posztjáról, hogy az IMF-tárgyalásokra összpontosíthasson.

Az [origo] úgy értesült, hogy Fellegi azért távozott a miniszteri székből, mert több ponton is konfliktus alakult ki közte és Orbán Viktor miniszterelnök között. Állítólag már hónapokkal korábban utalt esetleges lemondására, mert régóta nem érezte jól magát a szerepében. Fellegi másfél éves tevékenységét összegző írásunkat itt olvashatja.

Fellegi legutóbb május 1-jén nyilatkozott az ATV-nek az IMF-fel folytatott tárgyalásokról. Kifejtette: bízik abban, hogy május közepéig tisztázni tudják, milyen menetrend szerint, milyen tematikával, és hogyan legyenek a tárgyalások. Nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy még a nyáron megállapodás szülessen, de életszerű lenne az ősz is - tette hozzá.A műsorban Fellegi Tamás nem kívánt foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy esetleg lecserélnék az IMF-tárgyalás vezetéséről. Megismételte: mérföldkőhöz érkezett a tárgyalási folyamat, miután egy nehéz szakaszt sikerült lezárni, új feladat kezdődik, a konkrét tárgyalások lebonyolítása.

A félidőbe érkezett kormány átalakítása a múlt héten már megkezdődött, amikor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságát vezető Balog Zoltán váltotta Réthelyi Miklóst váltotta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) élén. A minisztérium új nevet is kapott: Emmi, azaz Emberi Erőforrás Minisztérium lett a neve.