MN: Szándékosan hagyta meghalni lakóit egy pénzéhes idősotthon

arany alkony idősek otthona, újpalota, 1154 Budapest, Bánkút u. 67-69.
Vágólapra másolva!
Éveken át szándékosan hagyhatták meghalni a lakókat egy budapesti idősotthonban, hogy hagyatékukból és az új lakók belépési díjából gazdagodjon az intézmény - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a Hír Tv forgatócsoportja szerzett tudomást az állítólagos gyilkosságokról, amelyek miatt feljelentést tettek.
Vágólapra másolva!

Szándékos emberölés gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Hír Tv forgatócsoportja, mert azt gyanítják, hogy egy budapesti idősotthonban évek óta segítettek öregeket a halálba anyagi haszon reményében - írja a szombati Magyar Nemzet. A lap szerint az idősotthon több dolgozója is azt állította a Hír Tv stábjának, hogy az intézményben szándékosan hagyták meghalni a lakókat, mert szükségük volt az új beköltözők által befizetett 4-5 millió forintos belépési díjakra.

Az idősotthon egyik, csak álnéven bemutatott egykori alkalmazottja a Hír Tv stábjának azt mondta, hogy a gyakorlat a 2000-es évek elejétől kezdve folyt a fővárosi intézményben. Mivel akkoriban kétéves várakozási idő volt a belépésre, a nagy pénzek reményében "pörgetni kellett az öregeket" - állította, hozzátéve, hogy az elhunyt lakók halála azért is hasznot hozott, mert gyakran a vagyonukat is az otthonra hagyták.

A Magyar Nemzet által idézett források szerint az idősek halálát többek között úgy segítették elő, hogy elvették tőlük évek óta szedett gyógyszereiket, vagy átállították őket más gyógyszerekre, de eközben nem kaptak megfelelő orvosi kontrollt. A másik módszer szerintük az volt, hogy nem foglakoztak az öregek betegségeivel, panaszaival, és hagyták őket meghalni: a lap által idézett egyik nővér szándékos gyilkosságnak nevezte az eseteket.

A megszólaltatott, egykori dolgozók egyike csak "hullagyárnak" nevezte korábbi munkahelyét. "A pénz volt az elsődleges szempont, nem a lakó, nem a hozzátartozó, hanem az ölés" - idézte a forrást a Magyar Nemzet. A másik nyilatkozó egy olyan esetről is beszámolt, amikor egy idős nő elesett, a főnővér azonban segítségnyújtás helyett rácsukta az ajtót, "hátha szerencséjük van és nem kel fel többet".

A lap szerint a Hír TV riporterei rejtett kamerás felvételeket is készítettek az idősotthonban, ahol néhány lakó azt mondta nekik, nincsenek megelégedve a benti orvosi ellátással. A bentlakók az ellátásra, a higiéniára is panaszkodtak, két ápoló pedig azt mondta, hogy a gumikesztyűk hiánya miatt egyik betegről a másikra terjednek a különböző fertőzések. Az [origo]-nak ugyanakkor szombat délután ezzel teljesen ellentétes tapasztalatokról meséltek az otthon lakói, akiket felháborított a Hír Tv riportja és a Magyar Nemzet cikke (az Arany Alkony idősotthonban készített riportunkat itt olvashatja).

A Magyar Nemzet a Hírt TV-re hivatkozva azt írja, hogy az idősotthon vezetője nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Az [origo]-nak az intézmény recepcióján azt mondták, hogy az idősotthon igazgatója csak munkaidőben, hétfő reggeltől elérhető.

A Hírt TV szerint Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztálya közben eljárást indított az ügyben. Az [origo] megkeresésére a BRFK ugyanakkor közölte, hogy még nem indítottak nyomozást, a BRFK Életvédelmi Osztálya az ügyben feljelentés kiegészítést rendelt el.