Az előző kormány bűne, torzítanak az adatok, 2010. május 29. óta folyamatosan javulnak a statisztikák - így foglalható össze Pintér Sándor belügyminiszternek a II. kerületi betörések számáról feltett képviselői kérdésre adott válasza, mely az Országgyűlés honlapján jelent meg.

Láng Zsolt képviselő, aki a II. kerület polgármestere is, írásban feltett kérdésében azt firtatta, hogy a belügyminiszter milyen intézkedések megtételét tartja megvalósíthatónak/célravezetőnek "a negatív közbiztonsági adatok visszaszorítása érdekében".

Láng arra a Magyar Nemzet által áprilisban ismertetett felmérésre hivatkozott, amely szerint a főváros II. kerületében, valamint Kőbányán és Soroksáron kifejezetten magas a lakásbetörések lakásállományhoz viszonyított száma - miközben a II. kerülettel szomszédos két városrészben (Óbudán és a Hegyvidéken) az átlagnál kevesebb a betörés. A képviselő szerint mindez "igen megdöbbentő, aggodalomra és egyúttal haladéktalan intézkedésre" ad okot.

Pintér a válaszában azt írta, a közölt 2008-2010. évi, "negatív bűnügyi statisztikákat tükröző adatok a szocialista kormányzat intézkedéseinek hiányosságait támasztják alá, a lakásbetörések számának kedvezőtlen alakulása az előző kormányzati rendszer tehetetlenségének a következménye". A 2010 utáni időszakban pedig szerinte torzít a statisztika, mert a II. kerületi rendőrkapitányság illetékességi területéhez képest "egyéb koordinált bűncselekményfajták is a hatáskörébe tartoztak", e probléma "megoldása folyamatban van".

A tárcavezető azt is írta, hogy az előző kormány időszakához képest a rendőrség létszáma jelentősen nőtt, a Közbiztonsági Háló program keretében "intézkedési terv kiadására került sor a leginkább veszélyeztetett térségek, települések biztonsága érdekében", és szerinte ezen "erőfeszítések eredményeképpen 2010. május 29. napjától folyamatos csökkenés mutatható ki a lakásbetörések számában", így a II. kerületben 23,7 százalék volt a csökkenés.

A 2010-es parlamenti választások előtt, belügyminiszter-jelöltként Pintér Sándor azt ígérte, hogy a Fidesz hatalomra kerülése után két hét alatt érzékelhetően javítani fogja a közbiztonságot Magyarországon.