Tarlós: Idén 500 millió a 3-as metróra

Vágólapra másolva!
Nem lehetséges a teljes felújítás megkezdése a 3-as metró vonalán, de idén 500 millió forintot költ a főváros az üzembiztonságot garantáló intézkedésekre.
Vágólapra másolva!

Idén 500 millió forintot biztosít a főváros a 3-as metró infrastruktúrájának javítására, ebből egyebek mellett 600 méter hosszan kicserélik a legrosszabb állapotú vágányokat - jelentette be Tarlós István főpolgármester hétfőn Budapesten. A fideszes városvezető hangsúlyozta: 2012-ben az üzembiztonságot garantáló intézkedéseket tudják megtenni, ezek során az elsődleges az utasok biztonsága. Hangsúlyozta, hogy nem "bagatellizálják el" a 3-as metró problémáját, a vonal nagyon leromlott állapotban van, a teljes felújítás megkezdése azonban 2013-ban nem lehetséges.

Úgy vélte, a "Demszky-hagyaték" miatt "szükségállapot-szerű" helyzet jött létre Budapesten. Kifejtette: a 4-es metró első szakaszának költségeiből megoldhatták volna többek között a 3-as metró teljes felújítását. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója azt mondta, elképzelhető, hogy több átmeneti intézkedést meg kell hozni, így sebességkorlátozást és járműkivonást is, hogy az üzembiztonságot fenntartsák. Hozzátette: egyre többet kell a metróvonalra költeni, és egyre nagyobb kockázattal működik a 3-as vonal.