Elfogultság miatt dobták vissza a pécsi egyetemi vesztegetési ügyet

Vágólapra másolva!
Három bíróság is elfogultnak tartja magát a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben. Bár 27 gyanúsított ellen már vádat emeltek, egyelőre nem tudni, hol folytatják le az eljárást.
Vágólapra másolva!

Nem tudni még, hol tárgyalják a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyet, három törvényszék ugyanis elfogultság miatt nem vállalná az eljárás lefolytatását - értesült az MTI Hírcentrum. A MR6 Régió Rádió Pécs Hajnaltól reggelig című hétfői műsorában elhangzott, hogy bár a Baranya Megyei Főügyészség a közelmúltban 27 gyanúsított ellen már vádat emelt vesztegetés és vagyon elleni bűncselekmények miatt, a Pécsi, a Kaposvári és a Zalaegerszegi Törvényszék is elfogultnak tartja magát.

Hajdu István, a Pécsi Törvényszék szóvivője azt mondta: a bíróság több okból jelentett be elfogultságot. Együttműködési megállapodásai vannak a PTE-vel, több bírája oktat a felsőoktatási intézményben, néhánynak a gyereke is ott tanul, továbbá az egyik vádlott egy ismert pécsi ügyvéd.

Az MTI Hírcentrum úgy tudja, hogy a per megtartásához hasonló ok miatt nem jöhet szóba két szomszédos megye törvényszéke sem. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda 2010 tavaszán indított nyomozást, ennek során huszonkilenc embert gyanúsított meg azzal, hogy bűnszervezetet alkotva csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, és ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak.