A Népszabadság úgy tudja, hogy a repülőtéren vették őrizetbe kedden Veres Istvánt, a Zóna Taxi vezérigazgatóját, a taxitársaság egy 2006-os, a reptérrel kapcsolatos ügye miatt. A lap szerint ezzel egy időben őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és két munkatársát is.

A Népszabadság információi szerint őrizetbe vették a Zóna Taxi vezérigazgatójaként, korábbról a Citadellán épült illegális épület tulajdonosaként ismert Veres István vállalkozót. A lap úgy tudja, hogy a vállalkozó őrizetbe vételével szinte egy időben őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és munkatársát, R. Krisztinát és Sz. Györgyöt, valamint még egy személyt is.

Az ügy a Zóna Taxi 2006-tól élő szerződésével kapcsolatos, a Népszabadság úgy tudja, a rendőrségi ügyszám 2009-es, tehát a hatóság abban az évben kezdte meg a nyomozást. Ebben az ügyben egyébként már másfél éve is tartottak házkutatást Veresnél, a Népszabadságnak több forrás is úgy nyilatkozott, hogy meglepődtek azon, hogy az érintetteket most lefogták.

A Főügyészség korábbi közleménye szerint Sz. György és R. Krisztina 2008-ban és 2009-ben több olyan ügyvédi irodával kötött megbízási szerződést, amelynek tagjai hajlandók voltak a megbízási díj egy részét visszajuttatni a vádlottaknak. Ebben és a többi kapcsolódó ügyben a Budapest Airport korábban több feljelentést is tett, mert feltételezésük szerint a Veres vezette Zóna Taxi nem a szerződésnek megfelelően járt el velük szemben. Veressel kapcsolatban egyelőre meg nem erősített információ, hogy külföldről tért haza és a repülőtéren vették őrizetbe, egyebekben pedig nemrég kezdett tárgyalásokba a magyar állam képviselőivel a citadellai ingatlanjának visszaadásáról.

Összejátszásra gyanakodnak

A Népszabadság úgy tudja, hogy a hatóságok a feljelentések és más információk alapján arra gyanakodnak, hogy a vállalkozó és a jogászok összejátszhattak: egyfelől, a jogászok a Zóna Taxinak olyan körülményeket ismertek el, amelyek szerint az nem tudta érvényesíteni a tenderen nyert exkluzív jogait, így a taxis cégnek kevesebbet kellett fizetnie. Állítólag erős a gyanú arra, hogy nem ellenőrizték a Zóna forgalmi adatait - ez utóbbi azért fontos, mert egy időben ez alapján fizetett a Zóna a reptérnek. Egy másik időszakban viszont átalánydíjon volt. A gyanú szerint a jogászok mindezért ellenszolgáltatást fogadhattak el, vagyis vesztegetés történt.

A Zóna Taxival 2010 tavaszán-nyarán bontotta fel a szerződést a Budapest Airport, arra hivatkozva, hogy a cég hosszú ideje szerződésszegést valósít meg, és jelentős összeggel tartozik is a Budapest Airportnak. A 2010-ben kiírt tendert a Főtaxi nyerte, ám a Zóna Taxi munkatársai esetenként még ma is feltűnnek a repülőtéren.