Virágot is vitt magával a szomszédba látogató Áder

Áder János virágot ad át Sajó Andreának, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójának (b), amikor az államfő látogatást tesz a Sándor-palota szomszédságában álló intézményben. Mellettük és Szemerei Péter főigazgató-helyettes áll
Vágólapra másolva!
A Sándor-palota szomszédjában álló intézményekben tett látogatást szerdán Áder János köztársasági elnök. A Széchényi Könyvtárba virágcsokorral érkezett, a Magyar Nemzeti Galériában pedig elvállalta egy kiállítás fővédnökségét.
Vágólapra másolva!

Végiglátogatta az elnöki palota szomszédságában működő intézményeket szerdán Áder János köztársasági elnök. A frissen megválasztott államfő látogatást tett a hivatala mellett található Magyar Nemzeti Galériában és az Országos Széchényi Könyvtárban is, ahol az intézmények vezetői fogadták.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Forrás: MTI/Soós Lajos

Áder virágcsokorral érkezett

Áder a Széchényi Könyvtár főigazgatójának, Sajó Andreának egy csokor virággal is kedveskedett, a Magyar Nemzeti Galériában pedig megtekintette Ferenczy Károly életmű-kiállítását is. A galéria vezetői mellett találkozott Baán Lászlóval, az új múzeumi negyed kormánybiztosával, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójával is.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Forrás: MTI/Soós Lajos

Képeket nézegettek a Nemzeti Galériában

Utóbbi találkozón az államfő arra is ígéretet tett, hogy vállalja a párizsi Musée d'Orsay Allegro Barbaro című, magyar modernista festőket bemutató 2013-as kiállításának fővédnökségét; a tervek szerint a másik fővédnök Francois Hollande francia államfő lesz - mondta el az MTI-nek Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Forrás: MTI/Soós Lajos

A látogatás egy megállapodással zárult