KDNP-st jelölhetnek Lázár helyére Hódmezővásárhelyen

Vágólapra másolva!
Almási István jelenlegi alpolgármester jelölését támogatja a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztra a Fidesz és a KDNP helyi csoportja - tájékoztatta a két szervezet csütörtökön közös közleményben az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A két szervezet csütörtökön közös taggyűlést tartott, amelyen részt vett Lázár János polgármester, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. Egyhangú döntést hoztak arról, hogy Almási István alpolgármester jelölését támogatják a vélhetően a nyár végén esedékes hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson.

Lázár János tíz éve irányítja a települést. Eddig a Fidesz parlamenti frakcióját vezette, de hamarosan a Miniszterelnökséget vezető államtitkárként folytatja a munkáját, és e pozíció miatt le kell mondania polgármesteri posztjáról. Utódjáról a pártelnökségek hoznak végső döntést.

Almási István 1944. július 12-én született a Békés megyei Eleken. 1968-ban a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett, magyar-ének-zene szakon, általános iskolai tanári, majd 1979-ben népművelői diplomát. 1975-től a vásárhelyi Petőfi Művelődési Központ népművelője, a következő évtől igazgatója volt, 1983-tól 2000-ig a városi könyvtárat vezette. 1994-től önkormányzati képviselő, 2000-től a város alpolgármestere, 2003 óta a KDNP helyi elnöke.