300 millióért újítják föl a Várbazárt

Vágólapra másolva!
Az eredetileg rászánt 700 millió forint helyett 300 millió forintból újítják föl a budai Várbazárt a közbeszerzési eljárás csütörtökön kihirdetett részletei szerint.
Vágólapra másolva!

A Várgondnokság Nonprofit Kft. által a budai Várbazár rekonstrukciójára és a kapcsolódó közösségi közlekedésfejlesztés komplex tervezésére kiírt nyílt közbeszerzést a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. nyerte, az eredetileg becsült nettó 700 millió forint helyett nettó 298 millió 400 ezer forintért - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az eredményhirdetés még március 14-én megtörtént, de az eredmény csak most jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben. Az elvégzendő feladat a felméréssel indul, majd meg kell tervezni a bontást és a kivitelezést, illetve tendertervet is kell készíteni. A nyertes feladata a tervezői művezetés is. Az értékelésben 55-ös súlyszámmal szerepelt az ár, 35-össel az ajánlat szakmai színvonala, és 10-zel a teljesítési határidő.

A tervek szerint a Várbazárban föld alatti kulturális rendezvényterek, képzőművészeti műtermek, szobrászműhelyek, szabadtéri színpad, mélygarázs és éttermek is lesznek, de helyet kap barokk, neobarokk, neoreneszánsz kert, angol tájkert, szimbolikus egyházi és világi kert is.

Korábban az MTI-hírben az szerepelt, hogy 3 milliárd forintért újítják fel a Várbazárt, később a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közölte, hogy a közzétett adat téves, a felújításra 300 millió forintot költenek.