Szabadlábon védekezhetnek a reptéri csalás gyanúsítottjai

Vágólapra másolva!
Nem rendelte el a bíróság a Budapest Airport (BA) Zrt. volt vezető munkatársainak és a Zóna Taxi egykori vezetőjének előzetes letartóztatását, így valamennyien szabadlábon védekezhetnek - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Papp Gábor ügyvéd, aki két gyanúsított védelmét is ellátja.
Vágólapra másolva!

A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt miatt kedden vette őrizetbe Veres István vállalkozót, az azóta már megszűnt Zóna Taxi vezérigazgatóját, Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. korábbi jogi igazgatóját és helyettesét, Sziebert Györgyöt, aki a BKV jogi igazgatója is volt korábban, valamint a repülőtéri előtér vezetőjét.

A rendőrség azzal gyanúsítja a korábbi reptéri taxitender győztesét, hogy a BA Zrt. vezető munkatársaival összejátszva, jogtalan haszonszerzés céljából valótlan fuvaradatok lejelentésével, szerződésmódosításokkal megtévesztette, illetve tévedésben tartotta a Budapest Airport Zrt. vezetését a repülőtéri taxis személyszállítási szerződéssel kapcsolatban 2006 és 2010 között, így az eltelt időszakban a cégnek 671 millió forintos kárt okoztak.

A köztévé Híradó-ja szerdán azt közölte, értesülései szerint Veres István egy autóval, prostituáltakkal és 11 millió készpénzzel vesztegette meg a reptéri vezetőket.

Papp Gábor ügyvéd - aki Veres István és Sziebert György védelmét látja el - a csütörtöki bírósági döntést ismertetve elmondta: a Budai Központi Kerületi Bíróság nem adott helyt az ügyészég előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványának, mert nem látta indokoltnak a kényszerintézkedés elrendelését. Így sem házi őrizetet, sem lakhelyelhagyási tilalmat nem rendelt el a gyanúsítottakkal szemben, mind a négyen szabadlábon védekezhetnek.