Budapesti házaspárok a lengyelországi motorosbaleset áldozatai

Vágólapra másolva!
A motoros konvojt egy házaspár vezette, ők azonnal meghaltak, amikor beléjük rohant a jobbkormányos autó. A harmadik áldozat, egy 58 éves férfi hajnalban a kórházban halt meg, az ő felesége pedig még kórházban van.
Vágólapra másolva!

Azonosították a lengyelországi magyar motorosbaleset áldozatait, akik budapesti lakosok voltak - közölte a varsói magyar konzul. A Krakkó-Zakopane útvonalon fekvő Lubien település határában a szabályosan közlekedő tízfős magyar motoroscsoporttal frontálisan ütközött egy brit rendszámú, jobbkormányos Volkswagen Polo, amely átfutott a szemközti sávba.

Az egymás mögött haladó, Szlovákiába tartó magyar csoport első motorjának vezetője, egy 44 éves férfi és utasa, egy 40 éves nő - egy házaspár - a helyszínen életét vesztette, a harmadik áldozat, egy 58 éves férfi hajnalban a kórházban halt meg. Egy magyar sérültet, a harmadik áldozat 58 éves feleségét a Nowy Targ-i kórházban ápolják. A gázoló autó 58 éves sofőrjét a hatóságok őrizetbe vették. A brit lakcímmel rendelkező lengyel férfit valószínűleg még hétfőn kihallgatják.

A mentőakciót vezető tűzoltóság szerint a balesetben három motor felborult, közülük kettő erősen megrongálódott. A halálos áldozatok a motoroscsoport legelején haladtak. A két utolsó motorkerékpárt sikerült időben lefékezni, így a rajtuk közlekedő négy személy épségben úszta meg a balesetet, és a konzul szerint már el is hagyták az országot.