Vágólapra másolva!
A Miniszterelnökség vezetése mellett az uniós pénzek felülvizsgálatának a hatáskörét is megkaphatja Lázár János - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet információi szerint Lázár János, a Miniszterelnökséget június 1-jétől vezető államtitkár kaphatja meg az uniós pénzek felülvizsgálatának hatáskörét, az uniós "kasszakulcsot". A lap keddi számában forrás megjelölése nélkül azt írta, a fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkárság a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alól hamarosan átkerülhet a Miniszterelnökséghez. Az államtitkárság foglalkozik a fejlesztéspolitikával, az uniós támogatásokkal, a monitoringgal, illetve az uniós pályázatokkal.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó kormánypárti képviselők szerint Lázár János a Fidesz-frakció múlt heti ülésén a következő időszak egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy választókerületenként felmérjék, mekkora a rendelkezésre álló, de fel nem használt uniós források aránya. Beszélt arról is, hogy jelentős tartalékok vannak a rendszerben, amelyeket minél nagyobb arányban hasznosítani kell. A Magyar Nemzet által megkérdezett frakciótagok szerint Lázár minderről a ciklus második felét jellemző politikai kormányzás jegyében beszélt.