Az Országos Egészségfejlesztési Intézet számítása szerint a dohányzás egy évben mintegy 80 milliárdos veszteséget jelent a magyar társadalom számára - közölte Vokó Zoltán főigazgató a dohányzásmentes világnapon tartott sajtótájékoztatón.

Kifejtette: 2010-ben a dohányzással kapcsolatos állami bevételek meghaladták a 360 milliárd forintot, míg a társadalom ezzel kapcsolatos kiadásai 441 milliárd forintra rúgtak. A főigazgató azt is elmondta: a kiadások jelentős részét a dohányzással kapcsolatos egészségi problémák kezelésére fordították, az az Egészségbiztosítási Alapot terhelte. Ezzel együtt 2010-ben 20 ezer ember halálát okozta közvetlenül a dohányzás. Ez az összes haláleset egyhatoda - emelte ki Vokó Zoltán.

Pusztai Zsófia, a WHO Magyarországi Irodájának vezetője kiemelte: a dohányzás előfordulási gyakorisága Európában a legmagasabb. Ráadásul a dohányzók körében kiemelten magas (22 százalék) a nők aránya, ezért az európai régióban a dohányzás elleni fellépés új célcsoportjai a fiatal lányok és nők lettek.

A kormány döntése alapján ez év szeptemberétől csak "képes" egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott csomagolású dohánytermékeket lehet gyártani, és 2013-tól csak ilyen csomagolású termék hozható forgalomba. A sajtótájékoztatón néhány ilyen csomagolás mintáját is bemutatták.