Áder János visszaküldte a médiatörvényt a parlamentnek

Vágólapra másolva!
Áder János államfő visszaküldte a parlamentnek a médiatörvény módosítását. A köztársasági elnök sajtófőnöke szerint alkotmányos szempontból kifogástalannak találta az államfő a médiatörvény módosítását, de egy eljárási hiba miatt arra kéri a parlamentet, hogy foglalkozzon ismét a jogszabállyal. Az elnök szerint a törvénymódosítás elfogadása nem felelt meg a házszabálynak.
Vágólapra másolva!

Levélben tájékoztatta Áder János az Országgyűlést, hogy nem írja alá a médiatörvény módosítását, mert szerinte eljárási hibát követett el a parlament. A levélben Áder János emlékeztet arra, hogy az alaptörvény az államfő feladatkörébe utalja a törvények aláírását és kihirdetését. Ehhez az elnöknek meg kell vizsgálnia, hogy a jogszabályok formai, tartalmi és közjogi érvényességi szempontból maradéktalanul megfelelnek-e az alaptörvénynek.

"Ezzel a kötelezettséggel összhangban megvizsgáltam az Országgyűlés által 2012. május 24-én elfogadott, 'A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról' szóló törvény tartalmi alkotmányosságát, és azt minden tekintetben kifogástalannak találtam. Megállapítottam, hogy a törvény ebből a szempontból maradéktalanul alkalmas arra, hogy aláírjam és kihirdessem" - fogalmaz levelében az államfő.

"Ezt követően megvizsgáltam azt is, hogy a törvénymódosítás kétséget kizáróan eleget tesz-e az alkotmányosság minden formai kritériumának, és megállapítottam, hogy ebből a szempontból is minden tekintetben alkalmas arra, hogy aláírjam és kihirdessem. Végül, de nem utolsósorban megvizsgáltam azt is, hogy a törvény elfogadása minden tekintetben házszabályszerűen történt-e. E tekintetben meg kellett állapítanom, hogy a törvény elfogadása során az Országgyűlés - egyetlen esetben ugyan, de - eljárási hibát vétett, mely hiba következtében felvetődik a törvény közjogi érvényességének kérdése" - olvasható Áder János levelében.

Emiatt az elnök úgy döntött, "lehetőséget biztosít az Országgyűlésnek arra, hogy a hibát mielőbb orvosolja". "Őszintén hiszem, hogy Magyarország alapvető érdeke, hogy se most, se a jövőben se tartalmi, se formai, se eljárási okkal vagy indokkal soha, senki, semmilyen formában se kérdőjelezhesse meg eme sarkalatos törvényünk érvényességét" - fogalmaz az államfő. Áder János hangsúlyozta, hogy ha az Országgyűlés a hibát orvosolja, készen áll a törvény haladéktalan aláírására és kihirdetésére.

Áder Jánost az idén május 2-án választotta a parlament köztársasági elnöknek. Elődje, Schmitt Pál másfél évig volt hivatalban, ő ezalatt egyetlen törvényt sem küldött vissza.