Borsórazziát tartott a rendőrség Mezőfalván

Vágólapra másolva!
Mivel a tapasztalat szerint a borsóérés idején, a tavasz végi, nyár eleji időszakban megszaporodnak a borsólopások, a rendőrség "borsórazziát" tartott Mezőfalva környékén - írta közleményében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A szerdai razzián nem fogtak tolvajokat, de a rendőrség így is sikeresnek tartja az akciót. A tetten ért tolvaj az ellopott termény mennyiségétől függően akár több évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.
Vágólapra másolva!

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, a Mezőfalvai Polgárőrség, valamint a Mezőfalvai Zrt. munkatársai szerda délután borsórazziát tartottak - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrségi akciók célja egyrészt a lopások megelőzése, másrészt a tolvajok elfogása.

Szerdán a rendőrök és a polgárőrök terepjárókkal indultak a borsóültetvényekre, a rendőrök a földek közelében tartózkodókat, közlekedőket igazoltatták, autóikat átvizsgálták. A rendőrség közölte, hogy "tolvajokat nem fogtak, ami akár sikernek is elkönyvelhető". Hozzátették: a fokozott ellenőrzéseket tovább folytatják, mert ez "egyértelműen visszatartó erővel bír".

Forrás: police.hu
A borsórazzia a rendőrség felvételén

A rendőrség hangsúlyozta, hogy a visszatérő akcióknak a lopások megelőzése mellett azért is van jelentőségük, mert "az eredetileg vetőborsónak szánt terményeket olyan permetszerrel kezelik, amelyek az emberi szervezetre károsak lehetnek", hogyha a permetezést követő szükséges időt nem várják ki annak elfogyasztása előtt.

Azokkal a személyekkel szemben, akiket a hatóság a borsólopáson tetten ér, a mennyiségtől függően szabálysértési vagy büntetőeljárást kezdeményez a rendőrség. Utóbbi esetében akár több évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható a tettes.