Óvná a külföldön dolgozókat a rendőrség

Vágólapra másolva!
Kampányt indított az ORFK és több más szervezet a külföldön munkát vállalni készülők védelmében. Nyelvtudás nélkül könnyű áldozattá válni - figyelmeztet a rendőrség, de arra is biztat, hogy ha valakit átvertek, eladtak vagy prostitúcióra kényszerítették, ne féljen a rendőrséghez fordulni.
Vágólapra másolva!

"Ne váljon áldozattá külföldön!" címmel adott ki figyelmeztető közleményt az ORFK, amely több más szervezettel közösen kampányt indít a külföldi munkavállalásra készülők védelmében. A cél, hogy a külföldre készülők ismerjék a veszélyeket, a jogaikat és lehetőségeiket. A kampányban a rendőrség mellett részt vesz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, a Külügyminisztérium konzuli főosztálya és az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat is.

Az ORFK által kiadott figyelmeztetés szerint a legnagyobb veszélyt a hiányos nyelvtudás jelenti, ami nélkül a munkavállaló kiszolgáltatottá válik, nem érti meg a főnöke utasításait és nem tud beilleszkedni a kollégái közé. Gyakran csak feketén tud dolgozni, vagy pedig olyan munkaszerződéssel a zsebében, amelynek tartalmát nem ismeri teljesen.

Ha valaki úgy érzi, hogy becsapták, akkor a helyi munkaügyi központhoz fordulhat segítségért. Azt is tudni kell, hogy ha magyarországi közvetítő cégen keresztül talál külföldi munkát, akkor annak a cégnek kell, hogy legyen a munkaügyi központtól származó regisztrációs száma. A cégeknek tilos pénzt kérniük a munkavállalótól a munkaközvetítésért, ezt a díjat szabályosan mindig a munkahely fizeti.

Az ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztálya figyelmeztet arra is, hogy ha valaki mégis áldozattá vált, ne féljen a hatóságokhoz fordulni. "Ha bárkinek elvették az iratait, fogva tartják, csalás áldozatává vált, eladták vagy prostitúcióra kényszerítették, joga van a segítséghez és a védelemhez, még akkor is, ha bűncselekményekbe keveredett vagy ezekre kényszerítették" - olvasható a közleményben. A bajba jutottak a 112-es európai segélyhívószámon léphetnek kapcsolatba a rendőrséggel, és joguk van az anyanyelvüket használni, vagyis a rendőrségeknek, ha kell, tolmácsot kell keríteniük. A magyar nagykövetség tud adni ideiglenes útlevelet, és tanácsot a hazatérés megszervezéséhez. A prostitúció és emberkereskedelem áldozatai az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot hívhatják.