Lezárják a hétvégére a pesti Hősök terét

Vágólapra másolva!
Filmforgatás és rendezvények akadályozzák a forgalmat a hétvégén Budapesten, több járat is módosított útvonalon jár majd. Júniusban és júliusban többször is karbantartás lesz a 4-es 6-os villamos vonalán.
Vágólapra másolva!

Filmforgatás, illetve rendezvények miatt forgalomkorlátozásra, útlezárásra kell számítani a hétvégén a fővárosban; több BKV-járat módosított útvonalon közlekedik majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken. Filmforgatás miatt lezárják a hétvégén a Hősök terét, emiatt szombaton és vasárnap a 75-ös és a 79-es trolibuszok a Jászai Mari tér, illetve a Dózsa György út irányában módosított útvonalon, a Hermina út érintésével járnak.

A 26-os és a 234-es autóbuszok vasárnap délelőtt fél tíz és délután fél hat között nem állnak meg a Szállodák, a Szabadtéri színpad, a Palatinus strand, a Kertmozi köz és a Hajós Alfréd uszoda megállóhelyeken, mert rendezvény miatt lezárják a Margitszigeten átvezető utat.

A nemzeti összetartozás napja rendezvényei miatt a 2-es és a 2A jelzésű villamosok vasárnap reggel kilenc és este tíz óra között, valamint hétfő reggel hét és kilenc óra között rövidített útvonalon, a Közvágóhíd, illetve a Boráros tér és a Kossuth Lajos tér megállóhely között, a Szalay utcai és a Jászai Mari téri megállók érintése nélkül közlekednek.

Karbantartások a 4-es és a 6-os vonalán

Több hétköznap éjszaka is karbantartási munkákat végeznek a 4-es és a 6-os villamos vonalán júniusban és júliusban Budapesten; az érintett időszakokban villamospótló autóbuszok közlekednek a nagykörúton. A Budapesti Közlekedési Központ pénteki közleménye szerint vágányzár lesz június 5-ére, vagyis jövő keddre virradóra, valamint a június 18-án, a július 2-án és a július 16-án kezdődő hét hétköznap éjszakáin, éjféltől hajnali 4 óráig.

A karbantartás ideje alatt a 6V jelzésű villamospótló autóbuszokkal lehet utazni a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között. A buszok a Margitszigetnél egyik irányban sem állnak meg, így a szigetet csak gyalog lehet megközelíteni.