Tíz elfogatóparancs elől menekülő bankvezért fogtak el

Vágólapra másolva!
Több éve bujkált, megnövesztette a haját és a szakállát az a hatvanéves férfi, aki ellen tíz elfogatóparancs volt érvényben. Egy fővárosi pizzéria előtt kapta el a rendőrség. Az MTI úgy tudja, hogy O. Nagy Imréről van szó, akit az Ybl Bank csődje miatt szabadságvesztésre ítélt a bíróság 1992-ben.
Vágólapra másolva!

Tíz elfogatóparancs volt érvényben az ellen a hatvanéves férfi ellen, akit pénteken délután egy fővárosi pizzéria előtt fogtak el. A rendőrség közleménye szerint a férfi több éve bujkált a hatóságok elől, és ez alatt az idő alatt jelentősen megváltoztatta a külsejét: a haját jóval hosszabbra növesztette, és szakállt viselt. Elfogásakor egy más személy nevére kiállított személyi igazolvánnyal próbálta meg magát igazolni. Az MTI úgy tudja, hogy O. Nagy Imréről van szó, akit az Ybl Bank csődje miatt szabadságvesztésre ítélt a bíróság 1992-ben.

A férfit több gazdasági bűncselekmény miatt körözték, és a börtönbüntetését sem kezdte meg - mondta az [origo]-nak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Először 1992-ben ítélte el a bíróság három és fél évre, mivel a banki tevékenységekre vonatkozó előírások megszegésével több mint kétmilliárd forint hitelt helyezett ki különböző vállalkozásoknak, amelyek azt nem tudták és nem is akarták visszafizetni, így a pénzintézet csődbe ment. A férfit börtönbüntetéséből akkoriban kórházi kezelésre engedték, ahonnan megszökött, és három évvel később, külföldön fogták el.

Szabadulása után ismét gazdasági bűncselekményeket követett el. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2007-ben elfogták Budapesten. Akkor a férfi rosszullétre hivatkozva azt kérte a rendőröktől, hogy engedjék ki a szabad levegőre. Ott viszont hirtelen az autójába ült és elhajtott. Menekülés közben két rendőrautót is megrongált, és elsodorta az őt feltartóztatni próbáló rendőrt. Végül akkor fogták el, amikor még egy autót összetört. Mindezért hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárás indult ellene.

Szabadlábra kerülése után ismét elrejtőzött a hatóságok elől. A Pest megyei rendőrök egy 30 millió forintos csalás kísérlete miatt keresték, de a férfi ellen több más hatóság is körözést adott ki. Több elfogatóparancsot is kibocsátottak ellene, majd június 1-jén a hatóságok ismét elfogták.