Akasztással fenyegette a lányát, kilenc évet kapott

Vágólapra másolva!
Egy féltékeny tiszacsegei férfi a feleségét megverte, a lányát pedig előbb vallatta, majd azzal fenyegette, hogy felakasztja. A szomszédok keltek a családtagok védelmére. A férfi kilenc év börtönt kapott.
Vágólapra másolva!

Jogerősen kilenc év fegyházbüntetést kapott a Debreceni Ítélőtáblán az a tiszacsegei férfi, aki fel akarta akasztani nyolcéves kislányát. A vádlott 2010 áprilisában ittas állapotban azt követelte a feleségétől, hogy vallja be, hogy megcsalta őt. A nő tagadott, a férje ezért a kislánytól is megkérdezte, hogy az anyja megcsalta-e őt. A gyermek félelmében igennel válaszolt.

A vádlott erre többször megütötte az asszonyt, akinek a feje vérezni kezdett, majd megfenyegette a nőt, hogy megöli. Ezután az udvarról bevitt egy kábelt, csúszóhurkot kötött a vezetékre, majd a kislányt felállította egy padra, és a plafonhoz rögzített hurkot a nyakába akasztotta. A felesége könyörgött, hogy inkább őt ölje meg, de a vádlott azzal fenyegetőzött, hogy mindkettőjükkel végez.

A vita közben két helyi férfi érkezett a házhoz, hogy a vádlottól húst vásároljanak, és egyikük a kislány segítségére sietett. Az asszony így fel tudta hívni a helyi családsegítő szolgálatot, akik értesítették a rendőrséget. A bíróság a vádlottat 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés kísérletében, testi sértés kísérletében és négy rendbeli, kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találta bűnösnek.