Vágólapra másolva!
A mentősök már nem tudtak segíteni azon a férfin, akit baleset ért a Hankook rácalmási üzemében. A 23 éves fiatalember karbantartási munkát végzett, amikor rázuhant egy ötszáz kilós ajtó. A rendőrség a munkavédelmi felügyelőség bevonásával vizsgája a baleset körülményeit.
Vágólapra másolva!

Halálos munkahelyi baleset történt hétfő reggel a Hankook Tire rácalmási üzemében - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tájékoztatásuk szerint egy 23 éves mezőfalvai fiatalember az egyik gyártósoron karbantartási munkálatokat végzett. Létrán állva a gép belsejében dolgozott, amikor annak mintegy ötszáz kilogramm súlyú ajtaja becsapódott. A férfi leesett a létráról, és eltörött a nyakcsigolyája, amibe belehalt.

Reggel, 6 óra 44 perckor történt a baleset - közölte a Hankook kommunikációs menedzsere. Roy Katalin az MTI-nek elmondta, hogy a vállalat és az illetékes hatóságok megkezdték az eset körülményeinek és okainak kivizsgálását. A rendőrség is közölte, hogy a halálos munkahelyi baleset körülményeit a munkavédelmi felügyelőség bevonásával, közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják.

A Dunaújvárosi Hírlap azt írja, hogy a mentősök a munkáson már nem tudtak segíteni, mivel élettel összeegyeztethetetlen sérülései voltak. A lap szerint a férfi 2010 óta dolgozott a gyárban.

A Hankook Dunaújváros és Rácalmás határában 550 millió eurós befektetéssel, két ütemben építette fel abroncsgyárát, ahol naponta 34 ezer darab gumiabroncs készül. A gyárban 2100-an dolgoznak.