Orbán Viktor közel 19 millió forintot keresett tavaly, és hárommilliót adózott. Két államtitkár és Németh Lászlóné fejlesztési miniszter is tízmilliókat keresett. Pintér Sándor pedig annak ellenére is a legjobban kereső kormánytag, hogy eltűnt a milliárdos jövedelme. Nyilvánosak a kormánytagok 2011-es adóbevallásai.

A törvényi előírásoknak megfelelően közzétették a 2011-es személyi jövedelemadó bevallásuk adatait a kormány tagjai és az államtitkárok. Orbán Viktor miniszterelnök összevont adóalapja e szerint közel 19 millió forintot tesz ki, és hárommillió forint adót fizetett utána.

A legjobban kereső kormánytag Pintér Sándor belügyminiszter közel 600 millió forintos éves jövedelemmel, őt Pleschinger Gyula pénzügyekért felelős államtitkár követi. A legjobban keresők között van még az új fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné is, a legkevesebbet kereső kormánytag pedig Czene Attila.

A tájékoztatási kötelezettséget a 2010-ben elfogadott, a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvény írja elő. A jogszabály szerint a politikai vezetők adóalapja, illetve a befizetet adójának összege nyilvános. Ezeket az adatokat pedig a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztérium, vagyis a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján kell közzétenni.

Matolcsy György gazdasági miniszternek 20 millió forint az összevont adóalapja, és ezután 3,2 millió forintot adózott. E mellett 400 ezer forintnyi külön adózó jövedelemre is szert tett, ezután közel 80 ezer forint adót fizetett. A külön adózó jövedelem általában ingatlaneladásból vagy tőkejövedelemből származik.

A legtöbbet keresők

Jelentősen megcsappant Pintér Sándor belügyminiszter jövedelme. Pintér 2010-ben még pontosan 1 619 173 019 forintot keresett, 2011-ben azonban az összevont és a külön adózó jövedelme együtt sem éri el a 600 millió forintot. Az összevont adóalapja után közel 19 millió, a külön adózó jövedelme után pedig 76 millió forint adót fizetett.

Habár a tavalyi adóbevallásból nem derül ki, pontosan miből származott Pintér milliárdos jövedelme, valószínű, hogy egykori cége eladásából kapott ennyi pénzt. Pintér Sándor ugyanis még tavaly márciusban, a miniszteri kinevezése előtt - az összeférhetetlenségi szabályok miatt - eladta biztonsági cégét, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t.

Pleschinger Gyula adó - és pénzügyekért felelős államtitkárnak szintén átlagon felüli, 82 millió forint az összevont adóalapja, bár ő ehhez azt is hozzáfűzte, hogy ez adóalap kiegészítéssel növelt jövedelem. Az államtitkár 13 millió forintot adózott.

A tavaly kinevezett Németh Lászlóné fejlesztési miniszternek 58 millió forint az összevont adóalapja, és kilencmillió forintot adózott.

Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár 30 694 556 forintot keresett, és közel ötmillió forintot adózott.

Semjén ötmilliós kedvezményt kapott

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek közel ötmillió forintos adókedvezménye volt 2011-ben. Semjénnek egyébként duplázódott a jövedelme 2010-hez képest, 20 385 248 forintot keresett, és 2 469 640 forintot adózott.

Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkárnak Semjén kedvezményénél is több, nyolcmillió forintos adókedvezménye volt. 18 millió forintot keresett, és másfél milliót adózott. Rajta kívül csak Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kapott több adókedvezményt Semjénnél, közel hét és fél millió forintot.

A legkevesebbet kereső kormánytag Czene Attila sportért felelős államtitkár. Neki 15 159 877 forint az összevont adóalapja, és 2 425 580 forintot adózott. Az összevont adóalapja alapján Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára keresi a legkevesebbet, mindössze 12 966 700 forintot, de ezt a jövedelmet kiegészíti még egy 2 468 880 forintos külön adózó jövedelem is.

Varga Mihály, aki hétfő óta az IMF-EU tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter, tavaly még a Miniszterelnökséget vezető államtitkár volt. Az összevont adóalapja 18 378 068 forint, ezután 7 millió 425 ezer forintot adózott, és igénybevett 1 752 491 forintnyi adókedvezményt is.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek 19 272 878 forint az összevont adóalapja, és közel hárommillió forintot adózott.

Az újonnan kinevezett emberi erőforrások miniszter, Balog Zoltán 19 198 808 forintot keresett tavaly, 2 874 809 forint adót fizetett, és közel egymillió forint adókedvezménye volt.

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 15 862 396 forintot keresett, és 2 537 983 forintot adózott. A szintén az Emberi Erőforrások minisztériumában dolgozó Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár közel 19 millió forintot keresett, és hárommilliót adózott.

Martonyi János külügyminiszternek 19 400 190 forint az összevont adóalapja, és 3 104 030 forintot adózott.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter közel 21 millió forintot keresett, és 3 243 072 forintot adózott.