A kormány elítéli a volt főrabbit ért támadást

Vágólapra másolva!
A kormány és a történelmi egyházak is közleményben ítélték el a volt főrabbi inzultálását. Schweitzer Józsefet az utcán szidalmazta egy ismeretlen kedden.
Vágólapra másolva!

"Magyarország kormánya a leghatározottabban elítéli, hogy inzultálták Schweitzer József világhírű tudóst, nyugalmazott országos főrabbit, a magyar értelmiség egyik legmegbecsültebb tagját" - közölte szerdán reggel a Kormányszóvivői Iroda.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) tájékoztatása szerint kedden egy ismeretlen féri az utcán inzultálta Schweitzer Józsefet. A Mazsihisz a Magyarországot elöntő rasszista gyűlölethullám újabb megnyilvánulásának nevezte, hogy egy ismereten azt mondta neki, hogy "utálok minden zsidót".

A kormány - szerdai közleménye szerint - a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa. "Egyúttal világossá teszi, hogy az ország valamennyi polgárát megvédi az ilyen támadásoktól" - tették hozzá.

A történelmi egyházak közös közleményben ítélték el a szóbeli támadást. "Megütközéssel értesültünk arról, hogy a köztiszteletben álló Schweitzer József nyugalmazott főrabbit, testvérünket, Budapesten, a nyílt utcán zaklatták és megalázták vallása miatt. A gyáva támadást a leghatározottabban elítéljük, egyben kifejezzük együttérzésünket és szolidaritásunkat világhírű honfitársunkkal és az egész zsidó közösséggel" - tartalmazza a közlemény, amelyet Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke írt alá.

Az MSZP is szolidaritását fejezte ki Schweitzer Józseffel. Közleményük szerint az eset is bizonyítéka annak, hogy az Országgyűlésben a jobboldal és a szélsőjobboldal által szabadjára engedett zsigeri indulatok nem állnak meg a ház falainál.