Kérik a West-Balkán-ügy vádlottjainak felmentését

Vágólapra másolva!
A védők a West-Balkán-tragédia négy vádlottjának felmentését kérték csütörtökön a bíróságon. Egy nappal korábban az ügyészek letöltendő börtönbüntetést kértek a diszkótragédia vádlottjaira, a per jövő héten folytatódik.
Vágólapra másolva!

Felmentést kértek a védők a West-Balkánban történt, három halálos áldozatot követelő diszkótragédia büntetőperének csütörtöki tárgyalásán a Pesti Központi Kerület Bíróságon. A Nyugati téri - azóta bezárt - szórakozóhelyen 2011. január 15-én éjjel mintegy háromezer fiatal jelenlétében pánik tört ki, és a tumultusban három lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek.

Az ügyészség halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat négy ember ellen, mert álláspontja szerint a rendezvénnyel kapcsolatban rájuk vonatkozó szabályokat bérbeadóként, szervezőként, illetve a biztonsági szolgálat vezetőjeként hanyag módon megszegték, és ezzel előidézték a tragédiát.

A vádlottak tagadják bűnösségüket. A csütörtöki tárgyaláson perbeszédében három ügyvéd védence ártatlanságát hangoztatta, és mások felelősségét vetette fel. A negyedik védőbeszédre és az utolsó szó jogán előadott vádlotti felszólalásokra várhatóan jövő héten kerül sor.
Szerdán a West-Balkán-ügy mind a négy vádlottjának letöltendő fogházbüntetést kért a bíróságtól az ügyész a halállal végződő tömegpánik miatt indult perben.