Két év alatt alatt építik újjá a Kossuth tér legrusnyább épületét

Vágólapra másolva!
A kormányzati szándék szerint 2014 tavaszára valósulhat meg a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Kossuth téri székházának újjáépítése; a tervek szerint az Országgyűlés Hivatalának céljait szolgálja majd az épület - erről Wachsler Tamás, a tér és környéke megújítását célzó Steindl Imre Program vezetője beszélt az MTI-nek pénteken.
Vágólapra másolva!

Magyar Közlöny keddi számában jelent meg az a kormányhatározat, amely szerint egymilliárd forintot csoportosított át a kormány arra, hogy megszerezze a MTESZ székházépületének tulajdonjogát. A kabinet ugyanis azt tervezi, hogy bővíti a Steindl-programot, és helyreállítja az épület homlokzatát, továbbá visszaállítja a közigazgatási tárca épületének korhű tetőzetét. A következő két évben 20 milliárd forintot szánnak a projektre.

Wachsler Tamás az MTI-nek a beruházásról azt mondta: az az ambíciójuk, hogy 2014 tavaszára valósuljon meg a székház felújítása, ugyanakkorra, mint a Steindl-program egésze, amelynek eredményeképpen új mélygarázs, térszint alatti látogatóközpont és parlamenti múzeum is létrejön.

Mint mondta, azért fogalmaz óvatosan a felújítás ütemezésével kapcsolatban, mert ebben a pillanatban még csak a kormányhatározat van meg. Most kezdődik a beruházás előkészítésének szakasza, amelynek során az épület funkciójának meghatározása is megtörténik - fejtette ki.

Hozzátette: valószínű, hogy legalább részben a székház az Országgyűlés Hivatala céljait fogja szolgálni - ezért is van benne a Steindl-programban -, de hogy pontosan mit, az még kidolgozásra vár.

Megjegyezte: ha tartani akarják a 2014-es határidőt, akkor "nem sok tartalék van" a projektütemezésben, a közeljövőben, még a nyár folyamán kell dönteni az alapvető kérdésekben, hogy milyen célra, nagyjából milyen építészeti kialakítást vizionálva jöjjön létre a beruházás.

Az újjáépítés lehetőségeiről azt mondta: szándékaik szerint az épület szerkezetének megtartása mellett, homlokzatcserével újítják meg a székházat. Szerinte ez takarékos megoldás lenne, ugyanakkor a megvalósíthatóság függ a ház állapotától és attól is, hogyan tudják jogilag rendezni az épülettel kapcsolatos szerzői jog kérdését. A metró közelségével kapcsolatban Wachsler Tamás felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a homlokzatcsere nem csak a takarékosság miatt tűnik valóságosabb lehetőségnek, mint egy új épület felépítése, hanem azért is, mert "jelentős kihívás" lenne a metró fölé megtervezni egy új épületet.