Felfegyverezve lép elő Orbán egyik legrégebbi bizalmasa

Győri Tibor, államtitkár
Vágólapra másolva!
Ha ő telefonál, az olyan, mintha Orbán Viktor hívna. Így emlegetik kormányzati körökben azt a Győri Tibort, aki eddig tanácsadóként dolgozott a miniszterelnök mellett, június eleje óta azonban már államtitkári rangban tevékenykedik. A nyilvánosságot kerülő Győri az egyetem óta ismeri Orbánt, és feltűnt a Fidesz körüli gazdasági háttér építése közben is.
Vágólapra másolva!

"Hívhatjuk akár Orbán személye körüli államtitkárnak is" - így fogalmazott az [origo]-nak Győri Tiborról egy fideszes politikus, utalva arra, hogy a néhány nappal ezelőtt a Miniszterelnökség államtitkárának kinevezett Győri a kormányfő egyik "fontos bizalmasa", aki nemcsak kormányzati ügyekben ad jogi és gazdasági tanácsot Orbánnak, hanem olykor a személyes ügyeit is intézi. Több fideszes forrás azt mondta, hogy Győri Tibor évek óta dolgozik Orbán Viktor mellett, mégis kevesen ismerik őt igazán a pártban. "Még kevesebben tudják, pontosan milyen feladatai vannak" - fogalmazott egyikük.

Győri Tibor 2010 óta tanácsadóként dolgozott a Miniszterelnökségen, június 2-ától azonban már államtitkári pozícióban tevékenykedik a kormányfő hivatalában. Kinevezése után Győri Tibor szűkszavúan csak annyit mondott az új feladatáról, hogy elsősorban a kormány tevékenységével, döntéseivel kapcsolatos jogi koordinációt irányítja majd, és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) irányítása is átkerül hozzá. A múlt héten megkerestük a Miniszterelnökséget, hogy interjút kérjünk Győri Tibortól, de nem kaptunk választ.

Tipikus misztikus háttérember

Több fideszes képviselő és kormányzati tisztviselő Győri Tibor államtitkári kinevezéséről azt mondta, nem tartják meglepőnek, mert Győri Orbán tanácsadójaként eddig is "felettébb befolyásos" volt. Egy fideszes politikus úgy fogalmazott: "Eddig is világos volt, hogy ha Győri telefonál, az olyan, mintha Orbán Viktor telefonálna, az államtitkári posztja ezt hangsúlyosabbá teszi, ráadásul stábja is lesz". Egy másik, Győrit jól ismerő forrás korábban ezzel a példával érzékeltette Győri befolyását: "Egyszer sétáltam Tiborral a parlamentben, és arra járt a miniszterelnök is. Szokás szerint százhússzal rohant, nagy kísérettel, de amikor meglátta Tibort, megállt az egész pereputtyával. Kezet fogott vele, és kérdezte tőle, hogy mi a helyzet, pedig akárkinek nem szokott megállni".

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Győri Tibor az államtitkári kinevezése után

Egy fideszes azt mondta, hogy "ha Orbán bizonyos területeken hatékonyabb munkát akar a kormányban, Győri biztosan megteremti ennek a jogi hátterét". Példaként azt említette, hogy Győri és munkatársai néhány nap alatt "össze tudnak dobni olyan törvényeket, amelyeken a minisztériumi apparátus hetekig ülni szokott". Ugyanakkor a megkérdezettek közül többen is azt mondták, nem tudják, hogy pontosan milyen feladatokat szokott bízni Orbán Győrire, és milyen ügyeket intézett el az elmúlt években. "Egy tipikus misztikus háttérember, azt sem tudom például, tagja-e a Fidesznek" - jegyezte meg egy régóta politizáló fideszes.

"Orbán feltétlenül bízik Győriben, aki abszolút lojális Orbán iránt, ennyire egyszerű a kapcsolatuk titka" - mondta egy őket ismerő, ősfideszesnek számító politikus, aki szerint az ismeretségük több mint huszonöt évvel ezelőtt az egyetemi szakkollégiumban kezdődött. A pápai születésű Győri Tibor az ELTE-n tanult jogot, és a Fidesz több alapítójához hasonlóan a Bibó szakkollégiumba járt. Győri azonban nem Orbánékkal tanult egy évfolyamon, hanem például Kövér Szilárddal, a jelenlegi parlamenti elnök, Kövér László testvérével; Bóka Istvánnal, Balatonfüred fideszes polgármesterével; illetve Vida Ildikóval, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelenlegi elnökével.

"A bohémabb, jópofább kollégisták közé tartozott, jóban volt mindenkivel, akkor még szeretett kocsmázni és társasági életet élni a kollégiumban" - mesélte egy akkor őt ismerő forrás. Többen azt mondták, hogy miután üzletemberré és Orbán tanácsadójává vált, elkezdte kerülni a nyilvánosságot. "Szűk körben barátkozik, nem sűrűn enged magához közel embereket, de a fociról bármikor jókat lehet vele beszélni" - mondta egy őt ismerő fideszes.

Simicska hozta a Fideszbe

Többen megerősítették, hogy Győri a szakkollégiumi évek ellenére a Fidesz alapításában nem vett részt. "1988-ban biztosan nem forgolódott a párt körül" - mondta egy Fidesz-alapító, akinek emlékei szerint Győri a kilencvenes évek elején tűnt fel a Fideszben, "amikor Simicska Lajos kezébe vette a párt gazdasági ügyeit". Simicska, aki szintén a Bibó szakkollégium tagja volt, a kilencvenes évek elején tanácsadóként dolgozott a Fidesz mellett, és 1993 tavaszán kapott hivatalos pozíciót: a Fidesz gazdasági igazgatója lett. Több fideszes szerint is Simicska Lajos ebben az időszakban hozta a Fideszhez Győrit, aki 1993 és 1994 között a párt jogtanácsosa volt. Egy abban az időszakban parlamenti képviselőként dolgozó fideszes azt mondta: "ahogy Simicska gazdasági tevékenységéről nem tudtunk semmit, úgy Győri szerepéről sem tájékoztattak minket". Egy korábbi fideszes tisztviselő annyit tudott róla, hogy részt vett a kilencvenes évek elején a párt által működtetett jogsegélyszolgálatban.

Győri később a párt körüli gazdasági háttér épülésénél jelent meg (erről részletek ebben a cikkben). Ennek az építkezésnek az egyik fontos állomása volt az állami tulajdonú hirdetési vállalat, a Mahir privatizációja. A kampányokban jól hasznosítható hirdetési felületekkel rendelkező cég többségi tulajdonrésze az 1994 tavaszi parlamenti választások előtt került egy B-Reklám Kft. nevű céghez, amelynek később egyértelművé vált a kötődése a Fideszhez. A Fidesz gazdasági igazgatójaként dolgozó Simicska ugyanis 1994 júliusában bekerült a cég igazgatóságába, majd később tulajdonrészt is szerzett a B-Reklámban, Győri Tibor pedig 1995 és '98 között a cég ügyvezetője volt, és 1997-ben szerzett tulajdonrészt.

Győri a Mahirnál már 1994-ben kulcspozícióhoz jutott: a Mahir Lapkiadó elnöke lett, majd 1995-től 2003-ig a Mahir Rt. cég vezérigazgatója volt. Egy, Győrit ismerő fideszes szerint Simicska, majd később Orbán Viktor azért bízott Győrire fontos feladatokat, mert "jó jogász, jó pénzügyi szakember, jó menedzser, ami ritka együttállás egy emberben".

Győri Tibor Simicskával ápolt szorosabb viszonyát nem csak a közös cégek jelzik. A kilencvenes évek végén, a 2000-es évek elején a Opten cégtárban található adatok szerint ugyanarra a Budapest II. kerületében található címre voltak bejelentve. Arról, hogy Simicska és Győri Tibor szomszédok voltak, a Magyar Narancs is beszámolt korábban. A lap szerint Simicska Lajos ellen még 1997-ben eljárás indult rongálás miatt, mert feldarabolta a szomszéd telken szabályosan felépített kerítést, mert túl magasnak találta. A lap szerint Simicskának a kerítés feldarabolásában segített egyik szomszédja, aki nem más volt, mint Győri Tibor felesége, Győriné Maurer Amália, aki bíróként dolgozik a Fővárosi Ítélőtáblán.

Kuncze kiakasztotta

"Tibi nem igazán szeret szerepelni, a sajtónak nyilatkozni, Viktor tanácsadójaként ez nem is dolga, de a mahiros időkben is csak komoly ügyekben szólalt meg nyilvánosan" - emlékszik vissza egy őt ismerő forrás. Az MTI Hírarchívumában egyetlen olyan ügyet találtunk, amelyben Győri Tibor a Mahir vezetőjeként többször is megszólalt. 1999 júniusában Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője a parlamentben napirend előtt azzal vádolta a Fideszt, hogy azért nem támogatja egy, a Postabank ügyeit ellenőrző vizsgálóbizottság felállítását, mert szerinte az Orbán-kormány megalakulása előtti hónapokban a Fideszhez közel álló vállalkozások több mint 1 milliárd forintot "vittek ki" az állami tulajdonú Postabankból, a kormányalakítás napján pedig 250 millió forintot.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Győri a Kunczéval kirobbant konfliktus idején

Kuncze a Győri által vezetett Mahirra célzott, és később sajtótájékoztatón mutatta be a Postabank és a Mahir között kötött szerződéseket. Az MTI tudósítása szerint Kuncze erről szóló sajtótájékoztatóján megjelent Győri Tibor is, és kijelentette, hogy üzleti titok megsértéséért büntetőfeljelentést tesz az SZDSZ-es politikus ellen. Győri azt is mondta ekkor, hogy "ha mind az 1000-1500 szerződésünket előkapják, akkor nem fogok mindegyikre feltétlenül reflektálni". Az MTI tudósításaiból nem derül ki, hogy Győri végül megtette-e a feljelentést Kuncze ellen, mert később nem szólalt meg ebben az ügyben, és más Mahir-szerződésről sem nyilatkozott. (A Postabank-vizsgálóbizottság végül 2003-ban a Medgyessy-kormány idején alakult meg, de egyetlen egyszer ült össze fél órára.)

Személyes ügyeit is rábízza Orbán

Győri Tibor, miután otthagyta a Mahirt, 2004-ben visszatért a Fideszbe: az elnök tanácsadója lett. Orbán Viktor egy, az Indexnek adott 2007-es interjújában Győri szerepéről szűkszavúan beszélt. Arra a kérdésre, hogy Győri a Fidesz "kvázi pénztárnoka-e", azt válaszolta: "Győri úr mellettem dolgozik. A gazdasági tanácsadó testületet vezeti. A Fidesz gazdasági vezetője Tóthné Ágnes, aki időtlen idők óta felelős a Fidesz pénzügyeiért".

Egy korábban Orbán környezetében dolgozó forrás szerint a Fidesz-elnök személyes ügyeit is bátran rábízta Győrire: "Ha valaki személyesebb, jogi vagy gazdasági ügyben Viktort vagy a feleségét kereste, ezekben az esetekben mindig Győrihez kellett irányítani az illetőt". Egy másik forrás szerint az utóbbi két évben is előfordult, hogy a már kormányfővé vált Orbán személyes ügyekben kérte Győri segítségét. Arról viszont egyetlen forrás sem tudott részleteket, pontosan milyen ügyek voltak ezek, és hogyan járt el Győri.

Győri Tibor a tanácsadás mellett szerepet vállalt a Fideszhez kötődő Nézőpont Intézet létrehozásában is. A tanácsadó cég a 2005-ben Győri Tibor és az Orbán mellett jelenleg stratégiai tanácsadóként dolgozó Habony Árpád által bejegyzett Europtimus marketing- és tanácsadó cég átalakításával jött létre. Habony 2008-ig, Győri pedig egészen a 2010-es kormányváltás előtti hónapig vezette a Nézőpont Intézetet. A cég az Orbán-kormánytól rendszeresen kap megbízást, a Nézőpont egyik cége, a Médianéző Kft. nyerte például tavaly az egységes kormányzati médiafigyelésre és -elemzésre kiírt évi 360 millió forintos közbeszerzési pályázatot.

Szaladnak intézkedni a kormánytagok

Miután Orbán újra miniszterelnök lett, hivatalos tanácsadónak hívta maga mellé Győrit. "A nézőpontos időkben is szoros kapcsolatban voltak, Győri abba a körbe tartozik, akikben a miniszterelnök régóta megbízik, és kormányfőként még inkább szüksége volt biztos támaszokra" - mondta Győri egyik korábbi munkatársa. Egy Miniszterelnökségen dolgozó forrás szerint Győri munkája, amelyért az üvegzseb adatok szerint évi 6,7 millió forintot kapott, az elmúlt két évben az volt, hogy "jó minőségű jogi környezet legyen". A munkatárs szerint Győri elsősorban szerződésekkel foglalkozott, és gondoskodott arról, hogy ezek "jók és támadhatatlanok legyenek".

Többen is azt mondták, hogy Győri "bólintása" is kellett ahhoz, hogy mi szerepeljen például az elszámoltatási kormánybiztosok napirendjén. A korábbi elszámoltatási kormánybiztost, Papcsák Ferencet rendszeresen felkészítette, "mire kell koncentrálni egy-egy szerződésnél, és milyen ügyeket nem kell túlhangsúlyozni" - mondta egy erre rálátó forrás, egy másik szerint pedig időnként a fontosabb törvények előkészítésébe, szövegezésébe is bekapcsolódott. "Államtitkárként hivatalossá válik az eddigi informális hatalma" - mondta új szerepéről egy kormányzati tisztviselő. Szerinte "még inkább kihúzza majd magát az a kormánytag vagy állami tisztségviselő, aki meglátja a kijelzőjén Győri Tibor nevét, és szalad intézkedni".