Nem tetszik Péterfalvinak az adósok szégyenfala

Vágólapra másolva!
A települések ügye a helyi adókat nem fizetők kérdése, ezért Péterfalvi Attila szerint túlzás, hogy az interneten teszik közzé a nem fizetők nevét. Péterfalvi szerint aránytalan, hogy akár az ezer forinttal tartozók nevét is közzétehetik.
Vágólapra másolva!

Nem tartja megfelelőnek Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, hogy az önkormányzatok az interneten helyezik el adósaik listáját - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

A helyben megszokott módon kellene nyilvánosságra hozni a szégyenlistát, például újságban, vagy az önkormányzati hirdetőtáblán - vélekedik a NAIH elnöke. Hozzátette azt is, hogy bár több polgármesteri hivatal is az utóbb említett módszert választja, szükséges lenne vagy a törvényhozásnak, vagy az Alkotmánybíróságnak végleges döntést hoznia ebben a kérdésben. Péterfalvi szerint a helyi adók megfizetése a helyi közösség ügye, ezért túlzás az adósok nevét az interneten közzétenni. Péterfalvi a vele készült interjúban elmondta, hogy nem tartja arányosnak az önkormányzatok gyakorlatában, hogy annak az adósnak a nevét is nyilvánosságra hozzák, aki ezer forinttal tartozik tíz nappal hosszabb időn át.

Péterfalvi Attila úgy látja, hogy a mostani nemzeti konzultáció kérdőívei megfelelnek a törvényi kívánalmaknak. Magyarázata szerint az adózási, a foglalkoztatási vagy a nyugdíjügyi szakkérdésekre adott válaszokból nem lehet megállapítani, hogy az állampolgár mely párttal szimpatizál, a feleletek nemigen hordoznak politikai értékítéletet.