Pokorni támogatta az egyik LMP-s népszavazási kérdést

Vágólapra másolva!
Nem lesz népszavazás az LMP népszavazási kérdéseiről, a parlament kormánypárti többsége ugyanis elutasította a referendum kiírását hétfőn. Az LMP négy kérdését az MSZP és a Demokratikus Koalíció független képviselői támogatták minden esetben, a Jobbik tartózkodott. A Fidesz és a KDNP nemmel szavazott, de Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a tankötelezettség korhatárának fenntartásáról szóló kérdés kiírását támogatta.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés elutasította a népszavazás kiírását abban a négy kérdésben, amelyben az LMP kezdeményezett referendumot. A parlament hétfőn kormánypárti szavazatokkal döntött erről az után, hogy az ellenzéki párt átlagosan 135 ezer aláírást gyűjtött kérdőíveihez, vagyis a népszavazás kötelező elrendeléséhez szükséges 200 ezer támogatónál kevesebbet.

A népszavazás kiírását az LMP mellett az MSZP és a Demokratikus Koalíció független képviselői támogatták minden esetben, a tankötelezettség korhatárának fenntartásánál viszont a fideszes Pokorni Zoltán, korábbi oktatási miniszter is mellette szavazott. A Jobbik-frakció viszont ennél a kérdésnél nemmel voksolt, a többinél tartózkodott. Szintén tartózkodó szavazatokat adott le mind a négy kérdésnél Font Sándor (Fidesz).

Az LMP arról kérdezte volna meg az embereket, hogy a munkáltató köteles legyen-e a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni az alapszabadság kétharmadát, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen-e, továbbá arra is rákérdeztek volna, hogy elő lehessen-e írni száz napnál hosszabb próbaidőt. A kérdéseik között szerepelt az is, hogy a tankötelezettség továbbra is a 18. életév betöltéséig tartson-e. Az alaptörvény alapján a parlamentnek legalább 200 ezer választó kezdeményezésére kell országos népszavazást elrendelnie. A köztársasági elnök, a kormány vagy százezer választópolgár támogatásával a parlament saját hatáskörében dönthet a népszavazás kiírásáról.

Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese a döntésről azt mondta: ez azt jelenti, hogy a kormány nem mer a választók szemébe nézni. Szerinte a referendum kiváló alkalom lett volna arra, hogy legalább utólag lefolytassák azt a társadalmi vitát, amit a kormányoldalnak a választások előtt kellett volna megtartania. A politikus hozzátette: "A Fidesz nem kért és nem kapott felhatalmazást a magyar választóktól arra, hogy a megszorításokra és a munkavállalói jogok leépítésére alapozza gazdaságpolitikáját." Karácsony Gergely kijelentette, hogy ezért a kormány oktatási és munkaerő-piaci lépéseinek nincs is valós társadalmi támogatottságuk.