Orbán: Kivezethetjük a brutális bankadót

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor kormányfő irigykedett egy kicsit az osztrákokra, mert ott kicsi a munkanélküliség, és a közös múltat emlegette, mert évszázadokig egy csapatban játszottunk a sógorokkal. Az elmúlt két évben azért sok tízmilliárd forintot húzott ki az osztrák bankok zsebéből a kormány. Orbán ezért azt mondta, hogy a tervezettnél korábban, 2013-tól kivezethetik az általa is brutálisnak nevezett bankadót.
Vágólapra másolva!

Sok tanulnivalójuk van még a magyaroknak az osztrákoktól Orbán Viktor miniszterelnök szerint, aki azt mondta, az elmúlt 40-45 év gazdasági teljesítménye alapján Ausztria tekinthető Európa legsikeresebb országának. A magyar kormányfő erről azon a rendezvényen beszélt, amelyen Werner Faymann osztrák kancellár társaságában felavatták a húszemeletes bécsi Ringturmot, Ausztria első irodaházát beborító, négyezer négyzetméteres felületű képzőművészeti alkotást, Fehér László Társaság című művét.

"Ha irigy lennék, akkor irigykednék" - mondta Orbán az osztrák gazdaság számaira utalva, megjegyezve például, hogy Ausztriában a legkisebb a munkanélküliség Európában. Ausztriában 3,9 százalék az állástalanok aránya, Magyarországon 11,5 százalék felett jár.

Az osztrák-magyar viszonyról szólva úgy fogalmazott: a két nép csontig hatoló közös történelme "beleivódott az ösztöneinkbe", hiszen "300-400 évig egy csapatban játszottunk", így akármilyen viták adódnak is a két ország között, ez a fajta történelmi együttélés, egymásrautaltság, a "sógorság" "mind itt van velünk", és a gazdasági válság közepette ezt még inkább meg kell becsülni.

Korábban kivezethetik a "brutális bankadót"

A magyar-osztrák viszony az elmúlt két évben nem volt felhőtlen, különösen a magyar kormány rögtönző gazdaságpolitikája miatt. A bankokat, köztük a nagy osztrák bankokat, az Erstét és a Raiffeisent is súlyos tízmilliárd forintokkal rövidítette meg a kormány a bankadóval és a végtörlesztéssel. A bankvezérek fel is emelték hangjukat és uniós perrel fenyegetőztek.

A tervezettnél korábban kivezethetik a magyarországi bankadót Orbán Viktor szerint, aki brutálisnak nevezte az adó mértékét kedden Bécsben, az osztrák gazdasági kamara épületében, a Raiffeisen Bank képviselőjének kérdésére adott válaszában. A pénzintézet munkatársa felszólalásában azt mondta, nem tartja elfogadhatónak a magyarországi banki terhet.

A miniszterelnök válaszában kifejtette: könnyen lehet, hogy 2013. január 1-jével a bankadót nemcsak a megállapodás szerinti mértékig, hanem teljesen kivezetik az adórendszerből, és megjelenik helyette a pénzügyi tranzakciós illeték, amelynek részleteiről még tárgyalnak. A tranzakciós illetékből várhatóan hatalmas lesz a bevétel, amely ha valóban beérkezik a költségvetésbe, azt kizárólag a jövedelemadók és a szociális adók csökkentésére, vagyis a versenyképesség javítására fogják fordítani - tette hozzá Orbán Viktor. A kritikai észrevételre a kormányfő úgy reagált: egyetért vele, brutális volt a bankadó mértéke.

Vasútvonalakat vehet át a GYSEV a MÁV-tól

Orbán kérdésre válaszolva beszélt arról is, támogatja, hogy az osztrák-magyar vasúti vegyesvállalat, a GYSEV nem túl nagy ütemben, de folyamatosan vehessen át vasútvonalakat a MÁV-tól. "Így valamelyest módosul a piaci pozíció egy osztrák-magyar cég javára a kizárólag magyar kézben lévő Magyar Államvasutakkal szemben, de összességében szerintem a magyar emberek jobban járnak" - mondta Orbán Viktor, aki egyúttal együttműködést szorgalmazott az osztrák államvasutakkal is annak érdekében, hogy a magyar személyszállításhoz szükséges források legalább kis részét elő lehessen teremteni a teherszállításból.

A SPAR jelen lévő képviselője köszönetet mondott a miniszterelnöknek azért, mert ágazatukra megszűnik a válságadó, és nem lesz annak semmilyen "pótolt" formája sem. Erre reagálva a kormányfő azt mondta, van még egy-két, a SPAR-nak diszkriminatív korlátozás, amelynek feloldásáról tárgyalnak, reméli, sikerrel.

Orbán Viktort a média és az igazságszolgáltatás magyarországi helyzetéről is faggatták, amelyre válaszul - utalva a Fidesz megalakulására - úgy fogalmazott, "mi a szabadságharcosok pártja vagyunk", továbbá leszögezte, hogy Magyarország a szabadságot nézve bármely európai országgal kiállja az összehasonlítás próbáját. A média helyzetére reflektálva azt mondta, akik beszélnek magyarul, és figyelik a magyar sajtótermékeket, közülük senki nincs azon a véleményen, hogy Magyarországon ne lenne sajtószabadság.

"Olcsó poénnak tartom egy olyan országot vádolni sajtószabadságügyben, ahol a média 80 százalékban külföldi kézben van" - jegyezte meg, majd a magyar igazságszolgáltatással kapcsolatban is úgy vélekedett, hogy az ízig-vérig európai, kiállja a nemzetközi szervezetek és a gyakorlat próbáját is. Hozzátette ugyanakkor, hogy vannak kritikai észrevételei a magyar igazságszolgáltatásról, de ezek nem a szabadsággal, hanem azzal függnek össze, hogy sokszor túl enyhék az ítéletek, és túl későn születnek meg.

A sikeres válságkezeléshez sokszínűség kell

A miniszterelnök beszédében kijelentette, bár a magyar gazdaságpolitika - egyáltalán nem ok nélkül - sok tekintetben viták kereszttüzében áll, de e viták ellenére is fontos, hogy tudják: "mi nem vagyunk kommunisták, ez pedig azt jelenti, nem vagyunk irigyek, tehát mi örülünk a másik ember sikerének is". "Nem vagyunk kommunisták abban a tekintetben sem, hogy nem hisszük, hogy tőketulajdonosok nélkül létezne piacgazdaság" - tette hozzá, szavait pedig úgy összegezte, hogy "a közöttünk fennálló vitáknak nincs filozófiai tartalma", kizárólag gazdaságpolitikai.

Mostani beszédében a kormányfő kitért arra, hogy a sikeres európai válságkezeléshez sokszínűségre van szükség, amelyhez elsősorban a művészetből lehet inspirációt meríteni, Fehér László Társaság című alkotását pedig ízig-vérig szabadságharcos, igazi közép-európai alkotásnak nevezte.

Az osztrák kancellár is méltatta az osztrák-magyar kapcsolatot, hangsúlyozva, hogy a két ország történelme szorosan összefonódott egymással, a barátság pedig különleges köztük. A két nép több mint ötven éve él békésen egymás mellett, és ez már önmagában fontos tény - emelte ki, majd Werner Faymann is rámutatott a művészet szerepére mint az egyik legalkalmasabb közvetítő eszközre, amelyet akkor is megértenek az emberek, ha különböző nyelveket beszélnek.

A kedd délutáni bécsi rendezvényre érkező Orbán Viktort a Greenpeace környezetvédő szervezet egy tucat, a paksi atomerőmű bővítése ellen tiltakozó aktivistája fogadta a Ringturmnál Orbán stop Paks feliratú, valamint a megújuló energiák alkalmazását szorgalmazó transzparenssel.