Sajnálkoztak a vádlottak a WestBalkán-ügyben

Vágólapra másolva!
Minden ügyvéd felmentést kért, a vádlottak csatlakoztak hozzájuk, és kifejezték sajnálkozásukat is a West Balkánban történt, három halálos áldozatot követelő tragédia miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden.
Vágólapra másolva!

A Nyugati téri - azóta bezárt - szórakozóhelyen 2011. január 15-én éjjel háromezer fiatal között pánik tört ki, és a lépcsőházban kialakult tumultusban három lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek.

A védőügyvédek az ítélet előtti utolsó tárgyaláson védenceik bűncselekmény, vagy bizonyítékok hiánya miatti felmentését kérték. Ugyanakkor védőbeszédeikben nem egyszer felmerült más vádlottak, illetve a hatóságok felelősége.

Az ügyészség Szalontai Győzőt, a West Balkán Kft. egyik ügyvezetőjét, az intézmény bérbeadóját, Kecskés Tamás és Csanádi József rendezvényszervezőt, valamint a program biztonságáért felelős Hranek Istvánt halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolta meg. Ezért a bűncselekményért a törvény szerint 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A ügyész korábban a vádbeszédében letöltendő szabadságvesztést kért a vádlottakra.

Az ügyész szerint a tragédiát lényegében az okozta, hogy a szabályokkal ellentétes módon a megengedettnél sokkal több fiatal jutott be a szórakozóhelyre, a biztonsági szolgálat pedig nem megfelelően működött.

Kedden Bérdi Zsolt ügyvéd a negyedrendű Hranek István vádlott védelmében kiemelte: a kerületi önkormányzatnál az volt a szokás - amelyet az akkor hatályos szabályozás tett lehetővé -, hogy a rendezvényeket szervezőik csak néhány nappal az esemény előtt jelentették be, így hatósági ellenőrzés már nem nagyon lehetett. Nem véletlen, hogy az eset után átfogóan és radikálisan szigorították a jogterület szabályozását - tette hozzá.

A védő bírálta a rendőrséget is. Álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy amikor egyre nagyobb tömeg gyűlt össze a West Balkán előtt a Nyugati téren, ahol számos térfigyelő kamera működik, az illetékes kapitányságon fel sem merült, hogy kiküldjenek egy járőrt vagy legalább tájékozódjanak az ott történő eseményekről. Amikor pedig valaki telefonon próbált bejelentést tenni, azzal hárították el, hogy majd másnap személyesen tegye meg.

Bérdi Zsolt megjegyezte: az eset egyes szemtanúi, résztvevői 14 éves lányok voltak, akik saját bevallásuk szerint is este tíz órakor indultak szórakozni a budapesti éjszakába. A védő szerint mindez nem tartozik a büntetőjogi felelősség körébe, de hozzájárulhatott a történtekhez, ezért is volna igazságtalan, ha minden felelősséget a négy fiatalembernek kellene viselnie a szörnyű tragédia miatt.

Bérdi Zsolt felvetette azt is, hogy az események menetét döntően befolyásolhatta a szervezők nyerészkedése, hiszen csak nekik lehetett érdekük, hogy minél több fizető vendégük legyen. Hraneket 1500-1800 fős várható létszámról tájékoztatták, miközben a Facebookon már előzetesen több ezren jelezték, hogy ott akarnak lenni a bulin, a szervezők pedig négyezer karszalagot rendeltek aznap estére - mondta a védő.

Megjegyezte: a nagy tömegben voltak, akik viccből megtolták az előttük állókat, és így beindult a dominóeffektus, ami a zsúfolt lépcsőházban jelentősen növelhette egy tragédia esélyét. A biztonsági szolgálat vezetőjének ügyvédje kiemelte: védence minden tőle telhetőt megtett a tragédia elhárítása érdekében, előzetesen jelezte, hogy több biztonsági őrre volna szükség, utána pedig kivette részét a mentésből. A vádlottra vonatkozó foglalkozási szabályok meglehetősen bizonytalanok, hézagosak, ezek alapján nehéz megalapozottan állást foglalni a büntetőjogi felelősség kérdésében - jelentette ki az ügyvéd.

Az ügyész válaszában kiemelte: ha csak a megfelelő számú fiatalt engedik be a rendezvényre, ha elegendő és kellő felkészültségű a biztonsági személyzet, akkor minden bizonnyal nem történt volna tragédia, és ennek logikus következménye a szervezők, illetve a biztonsági szolgálat vezetőjének elmarasztalása.

A vádlottak az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket, és kedden az utolsó szó jogán is azt mondták, sajnálják ami történt, még az is lehet, hogy itt-ott hibázhattak, de bűncselekményt nem követtek el, ezért kérik felmentésüket.