Stohl András buldózere és a pestis

2012.06.14. 21:18

A polgármesterre sunyiban füvező fiatalok cáfoltak rá, a mogyorós csokival üzemelő toxikológus csinos fiatal nőhöz hasonlította a kábítószereket, Stohl András pedig bódult buldózerként száguldott a szakadék felé, hogy csütörtökön délután őszintén mesélhessen ivásról, függőségről és börtönről a veszprémi drogprevenciós programban részt vevő diákoknak. Kiderült, hogy a drogok nem szépítenek.

Spanglinak tűnő cigarettát szívott két suhanc csütörtökön délben a veszprémi Lovassy László Gimnázium mögötti lépcsőn. A jól ismert csípős fűszag terjengett a környéken, a fiúk röhögcséltek, a váratlan kíváncsiskodásra pedig óvatosan figyelni kezdtek. Egy utcára tőlük, az iskola sportcsarnokában a veszprémi drogprevenciós program záró rendezvényét tartották.

A fiatalokra leselkedő legnagyobb veszély a kábítószer - alapozta meg a hangulatot a félig megtelt sportcsarnokban Porga Gyula, a város fideszes polgármestere, aki a drámai hatás kedvéért kétszer is elmondta, hogy a drog korunk pestise. A hallgatóság felét a programban részt vevő iskolák tanárai, a másik felét a 8. és 10. osztályosok tették ki. Egyikük szerint nem volt választásuk, kötelező volt.

A legtöbben tudatlanságuk áldozatai, mondta a polgármester, de szerencsére - jegyezte meg rácáfolva az iskola mögött látottakra - Veszprém városában a droghelyzet sokkal jobb az országosnál. A tudatlanságon azzal próbáltak segíteni a szervezők, hogy meghívták Zacher Gábort, akit a konferanszié csak úgy mutatott be: az ország kedvenc toxikológusa, aki egy tábla mogyorós csokival üzemel (meghívták Navracsics Tibor igazságügyi minisztert is, aki azonban végül nem vett részt a rendezvényen).

A pszichoaktív szerek bonyolult latin nevei kifogtak a diákok nagy részén. Lankadt a fegyelem, többen ásítozni vagy beszélgetni kezdtek. Pedig Zacher mindent megpróbált, hogy visszazökkentse őket a fősodorba, olyan nyomatékos adatokkal kísérletezett, hogy Magyarország a 10 millió függő országa, hogy a drog elpusztítja a boldogságot és az életet, sőt, még LSD-n pörgő, József Attila démonait hajkurászó vidám bölcsészlányokhoz is igyekezett kedvet csinálni a pályaválasztásban bizonytalan veszprémi gimnazistáknak. A hallgatóság reakciói alapján a legütősebb információ mégis az volt, hogy egyes dizájnerdrogoktól 4 hét alatt 10-12 kilót lehet fogyni. Ezt az egyik lány csak annyival konstatálta, hogy "hú bazmeg".

Fotó: Nagy Attila [origo]
Zacher Gábor és néhány képlet - még több képért kattintson a fotóra!

Az előadás a dizájner drogokra koncentrált, azt próbálta elmagyarázni, hogy míg a régebben divatos kábítószereknél (a marihuánánál, kokainnál, heroinnál, LSD-nél, hallucinogén gombánál) az orvosok jól ismerték a hatásmechanizmusokat és a lehetséges mellékhatásokat is, addig ez mára drasztikusan megváltozott. Az egy-egy molekula minimális módosításával létrehozott dizájnerdrogoknál ezek sokkal bizonytalanabbak, így aki ezeket fogyasztja, nem lehet pontosan tisztában azzal, hogy mi vár rá. Néhány tragikus történettel, gennyes tűszúrásról és a Zacher szerint a drogüzleten legtöbbet kereső, boldogan mosolygó kínai vegyészekről készült képpel nyomatékosította, hogy "szerethetőek voltak a régi szerek" a mostaniakhoz képest.

A krokodil kemény

Hosszan beszélt arról is, hogyan lehet a fiatalokat megszólítani, hogyan lehet nekik beszélni a drogok veszélyeiről (ő azzal próbálkozott, hogy a dizájnerdrogokat csinos fiatal nőkhöz hasonlította, amivel a látszat ellenére a szerek veszélyeire akarta felhívni a figyelmet). Szerinte teljesen értelmetlen azzal riogatni a fiatalokat, hogy a drog öl, a drogozás kórházba vagy börtönbe juttat, mert ezt a számok nem támasztják alá: 2011-ben 45 millió droghasználatra 11 regisztrált haláleset, 600 kórházi kezelés és 4500 rendőrségi eljárás jutott. Az ellensúly a hallucinációi miatt az ablakon kiugró, a három nap alatt az 50 négyzetméteres lakásában 150 kilométert gyalogló beginázott tini és a kemény heroinisták által pótszerként használt, az agyat teljesen elsorvasztó krokodil voltak. Zacher szerint a fiatalokat nem ijesztgetni kell, egyszerűen azt kell nekik elmagyarázni, hogy a drog megváltoztatja őket.

Az előadás után megkérdezett diákok csak a krokodilra emlékeztek, mert arról már láttak videót az interneten, és - mondta egy fiú - "az tényleg nagyon durva". Hogy ezen ívül mi fogta meg őket, az jól kiderült a drogprevenciós programra hirdetett plakátpályázat rajzairól.

Ezek között volt injekciós tűvel bombázott hupikék törpike, mert a felirat szerint a drog nem csak téged pusztít el; terhes anya, akinek a magzata szemrehányóan azt mondta: ha nem ittál volna, megszülettem volna, egy másik felirat pedig ugyanezen a rajzon a következő jó tanács volt: a fiúknak is kiábrándító az ittas lány, hiába szép! Az egyik plakát tervezője kis kapszulákra írta fel azokat a dolgokat, amiket drogokkal nem érhetsz el. Ilyen az ölelés, a csoda, a humor, az igazi nevetés, a naplemente és az új esély.  Egy kilencedikes lány a következő váratlan felismerésre jutott: a drogozás nem divat. És szép sem leszel tőle!

Fotó: Nagy Attila [origo]
... és szép sem leszel tőle... - még több képért kattintson a fotóra!

A diákok nem szívesen beszéltek arról, hogy mit hallottak, mit tapasztaltak a több órán át tartó prevenciós foglalkozásokon. Egy lány szerint az egész nagyon érdekes volt, de nem akarta elmesélni, mégis mit talált érdekesnek, mert szerinte ez nagyon személyes kérdés. A rendezvény előtt bőszen cigizgető vagány pedig csak annyit mondott: nagyon hasznos volt az egész, még a cigiről is le fog szokni, épp most készül akupunktúrás kezelésre, mert azt hallotta, hogy az sokat segít. Úgy tűnt, komolyan gondolja, de azt nem árulta el, hogy mióta cigizik, nehogy rosszul legyünk.

Stohl, a buldózer

Ő már nem várta meg, pedig csak ezek után jött a délután legnagyobb dobása: Stohl András mesélt ivásról, kábítószerekről és öt hónapos börtönbüntetéséről. A konferanszié rengeteg szerepét és filmjét sorolta fel, de - bár ezzel az autogramért tipegő lányok valószínűleg nem értettek egyet - azt mondta, most nem ezek miatt, hanem "leállt drogfü... droghasználóként van itt".

Fotó: Nagy Attila [origo]
Stohl autogramokat oszt - még több képért kattintson a fotóra!

Stohl András stohlandrásosan viselkedett: lelkesedett, őszinte és lendületes volt, néha kinevette magát. "A kábítószerekben az a rossz, hogy egy ideig jók", de aztán sokkal többet vesznek el, és mélyebb sebeket ejtenek, mint ahogy az elsőre tűnik - foglalta össze a véleményét. Leginkább azzal magyarázta, hogy miért próbált ki kábítószereket, és miért ivott rendszeresen, hogy munkamániás, hajtós, hedonista, életigenlő ember, "a buldózer pedig ment előre, de a bulldózer a szakadék felé ment".

A börtönben Stohl szerint az a legrosszabb, hogy nem történik semmi, és bár nem tudja, hogy tíz év múlva nem csinál-e megint valami őrültséget, de az biztos, hogy ilyen őrültségeket nem (Stohl azért került börtönbe öt hónapra tavaly év végén, mert ittasan autóbalesetet okozott - részletek itt). A határokat viszont megpróbálja majd jobban figyelembe venni, és erre figyelmeztette nagylányait is, bár szerinte úgyse nagyon lehet mit mondani, minden fiatal találkozik kábítószerekkel. Azzal kell mindenkinek tisztában lenni, hogy "nagy az ár, úgyhogy ésszel!".