Meghalt két munkás a Tiszai Vegyi Kombinátban

Vágólapra másolva!
Karbantartási munkák közben sérült meg három ember, kettő életét már nem tudták megmenteni. A mentés során egy segítő is megsérült.
Vágólapra másolva!

Munkabaleset történt a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) tiszaújvárosi ipartelepének területén csütörtök délután, a társaság egyik szerződéses partnere alvállalkozójának két munkatársa meghalt - közölte a TVK. A cég közleményét a Hajdú Online helyi lap közölte.

A cég közleménye szerint az egyik üzemen végzett karbantartási munkálatok során három személy szenvedett balesetet, akiket az egészségügyi szolgáltató szakemberei megpróbáltak újraéleszteni, kettejük esetében ez sikertelen volt. A baleset körülményeiről több részletet nem közöltek. A balesetet szenvedett személyek külső vállalkozó cég alkalmazottai voltak, egy további személy is könnyebben megsérült a mentés során, aki a TVK munkatársa. A sérülteket kórházba szállították.

A baleset körülményeit, bekövetkezésének kiváltó okait a külső és belső szakértők vizsgálják.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta, a külső vállalkozás munkatársai a jelenlegi információik szerint tartályfelújításon dolgoztak; a tartályt körbevették fóliával. Hozzátette: a baleset körülményeit és részleteit még most vizsgálják - a megyei főkapitányság "forrónyomos csoportja" a helyszínen van. Elképzelhető, hogy a tartály festése közben a fólia alatt olyan gázok keletkeztek, amelyek valamifajta mérgezést okoztak.

A szóvivő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindezek csak az első információk, hiszen a tanúk keresése és az adatgyűjtés jelenleg is tart. Dobi Tamás megerősítette, hogy a balesetben két férfi vesztette életét, a többiek könnyebb sérülést szenvedtek. Utóbbiak egyike az elhunytak kollégája, a másik pedig a vegyipari cég munkatársa, ő a mentés közben sérült meg.