Vágólapra másolva!
Mintegy 5-6 liter sósav folyt ki az egyik vasúti tartálykocsiból. Az anyagot homokkal semlegesítették, senki sem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Egy vasúti tartálykocsiból szivárgott sósav a ferencvárosi állomáson, a katasztrófavédelem és a MÁV szakemberei a helyszínen vannak, nem sérült meg senki - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kisdi Máté elmondta, hogy egy nyílt pályán veszteglő tartálykocsiból kezdett el csöpögni, illetve szivárogni a veszélyes anyag. Hozzátette, hogy a tartálykocsin keletkezett repedést a katasztrófavédelem szakemberei egy speciális tapasszal tömítették el, így sikerült megszüntetni a szivárgást. A baleset körülményeit az iparbiztonsági főfelügyelő vizsgálja.

Mintegy 5-6 liter sósav folyt ki tartályból, a földre került anyagot homokkal semlegesítették. A sósavat a sérült tartályból rövidesen átfejtik egy másik kocsiba - tette hozzá a Mávinform sajtóügyeletese.