Béremelést kapnak az egészségügyben dolgozók

2012.06.19. 0:00
A parlament hétfőn elfogadta az egészségügyi béreket, azon belül is a visszamenőleges béremelést szabályozó, valamint az elrendelhető ügyeletek, túlmunkák díjazásáról szóló törvényt.

Az Országgyűlés hétfőn megszavazta az újabb egészségügyi salátatörvényt, amely rögzíti a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését, továbbá módosítja a gyógyszerek támogatási rendszerét; egyes régóta támogatott gyógyszerek gyártóit augusztustól plusz fizetési kötelezettség terheli.

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot április végén Réthelyi Miklós akkori nemzeti erőforrás miniszter nyújtotta be a parlamentnek. Az egészségügyi salátatörvényt 261 igen, 45 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a Ház. A salátatörvény nagy részben a dolgozók anyagi, illetve munkakörülményeit szabályozza. 

Megszabja az egészségügyi dolgozók számára elrendelhető ügyeletek, túlmunkák, valamint készenlétek időtartamát, a díjazásukat, továbbá rendelkezik a dolgozók "egészségügyi válsághelyzetben" történő kirendelésének szabályairól. A jogszabály mellékletei tartalmazzák az orvosok, az egészségügyi szakdolgozók bértábláit, valamint a januárig visszamenőleges és beépülő béremelésük mértékét. A jogszabály rögzíti az egészségügyi szakdolgozók és az orvosok illetmény-, illetve béremelésének mértékét, továbbá a különböző bérkategóriák szorzóit.

A jogszabály értelmében a rezidens orvosok koordinálására helyi és országos érdek-képviseleti szervek jöhetnek létre, az egészségügyben működő szakmai kamarák arányos érdekképviseletének biztosítása érdekében pedig a kamarai választások szabályain is pontosítottak.