Megszűnhet a BKV

BKV, tömegközlekedés, villamos, budapest
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a BKV vagyona, illetve kötelezettségállománya a létrehozandó utódcégeihez kerül. A szétválasztásttól hatékonyabb és olcsóbb működést, átláthatóbb finanszírozást remélnek az előterjesztő polgármester-helyettesek.
Vágólapra másolva!

Szétválaszthatják a BKV-t, miután a Fővárosi Közgyűlés elfogadta az erről szóló javaslatot szerdán. A koncepció szerint vagy kiválik a buszágazat a BKV-ból, vagy két új társaság jön létre, a BKV pedig megszűnik.

Az előterjesztés szerint - amelyet 18 igennel, 12 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadtak el a képviselők - ez nem érinti sem a BKV jelenlegi kötelezettségállományának, sem a vagyonának a mértékét, mert a jogutódok válnak tulajdonossá. A létrejövő vállalat vagy vállalatok szintén fővárosi tulajdonban lennének, a vagyonkezelő pedig a Budapesti Közlekedési Központ lehet.

Az előterjesztő két főpolgármester-helyettes, György István és Bagdy Gábor azt írta, a szétválasztás lehetővé teszi az átláthatóság növelését a gazdálkodásban és a szervezeti működésben. További indok a szétválasztás mellett, hogy a buszos társaságnak fizetendő díj összehasonlíthatóvá válik más, külső vállalkozók áraival, az ezek alapján meghozott tulajdonosi döntésekkel pedig hatékonyabb és költségtakarékosabb lehet a társaság.

Szintén a szétválasztás mellett szól az előterjesztők szerint az, hogy így nem lenne lehetőség az autóbuszos ágazatot a nem versenyző más ágazatok rovására finanszírozni, megszűnne a keresztfinanszírozás. Emellett az önálló buszágazat a kisebb üzemméret miatt hatékonyabban, rugalmasabban tudna működni, beruházási és működési finanszírozása sokkal kedvezőbb feltételekkel lenne megoldható, hitelképessége pedig sokkal jobb lenne, mint a BKV-é, így lehetőség nyílna járművek lízingelésére is.

Az előterjesztés szerint az is a döntés mellett szól, hogy a buszágazat és a kötött pályás ágazat beszerzéseinek eltérő jellege nem indokolja egyben tartásukat, és a két új cégnél érdemi költségcsökkenést lehetne elérni. Az előterjesztők hangsúlyozták, meg kell határozni, hogy milyen elvek mentén osszák meg a BKV vagyonát és kötelezettségeit a két cég között.

Döntés született az előterjesztés más pontjai alapján arról is, hogy a főváros vállalja a BKV hiteleihez a kézfizető kezességet, a BKV-nak soron kívül juttatott 5 milliárd forintos tulajdonosi kölcsön lejárati határidejét pedig július 31-éről október 31-ére módosították.

A BKV szétválasztásának oka, hogy a főváros vezetésének tervei szerint a buszközlekedés egy részét magánvállalkozókkal kötött szerződésekkel oldanák meg. Erre azért van szükség, mert a BKV buszállománya rendkívül elöregedett, új buszok vásárlására nincs pénz, és a korábbi alvállalkozók szerződései is lejártak. A terv szerint egyes vonalakat vállalkozóknak adnának ki, ami a BKK reményei szerint nem, vagy csak kevéssel kerülne sokkal többe, mint ha a BKV maga próbálja üzemképes állapotban tartani a járműállományt.

A szerdai döntés azt jelenti, hogy hamarosan pályázatot írnak ki bizonyos vonalak üzemeltetésére. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója korábban azt mondta, első körben kisebb flottával és használt buszokkal is lehet majd pályázni, de ezek csak egy-két éves szerződések lesznek. A következő tender tenderek már új járművekre vonatkozna, és néhány száz járműből álló flottáról lenne szó. A kötöttpályás ágazatban ezt nem lehet megvalósítani, mivel a BKV itt monopolhelyzetben van, a metrót például nem lehet kiszervezni.