Őrizetbe vették Földesi-Szabó László egyik társát

Vágólapra másolva!
Hazaszállították és őrizetbe vették Jakubinyi Lászlót, akit az Egymásért alapítvány volt vezetője, Földesi-Szabó László vallomásai alapján vesztegetéssel gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

Az osztrák hatóságok kiadták Magyarországnak, ez után vette őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség a vesztegetéssel gyanúsított Jakubinyi Lászlót - derül ki a Magyar Nemzet csütörtöki számából.

A lap szerint az Egymásért alapítvány vezetőjének vallomása alapján meggyanúsított férfi kihallgatását és őrizetbe vételéről Balog Zoltán ügyészségi szóvivő annyit mondott, a vezető beosztású hivatalos személy által hivatali helyzetével visszaélve elkövetett vesztegetés gyanújával elrendelt ügyben egy polgári személyt kihallgattak. Bár a szóvivő további részleteket nem mondott, a lap szerint kezdeményezni fogják Jakubinyi előzetes letartóztatását.