Lehallgatásbiztos lesz Navracsics egyeteme

Vágólapra másolva!
Nemzetbiztonsági szempontok figyelembe vételével épül majd fel a közszolgálati egyetem. Így csak meghatározott cégek pályázhatnak a munka egyes részeire, a beruházásért felelős kormánybiztos hivatala szerint ugyanakkor ahol törvényileg lehetséges, ott nyílt pályázat lesz.
Vágólapra másolva!

A budapesti Orczy parkba tervezett közszolgálati egyetem és a szomszédos városrész létrehozását célzó beruházást szerette volna titkosítani nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a kormány - írja a Népszabadság a Mainap.hu információira hivatkozva. Az egyetem létrehozásáról kormány döntött Navracsics Tibor közigazgatási miniszter javaslatára.

A beruházásért felelős kormánybiztos hivatala ugyanakkor csütörtökön az [origo]-val azt közölte, hogy titkosításról nincs szó, csupán arról, hogy nemzetbiztonsági szempontok figyelembe vételével történik majd a kivitelezés.

"Rendőröket, honvédeket, katasztrófavédőket és a fedett állomány leendő tagjait képzik majd itt, ezért adataik tárolása nemzetbiztonságilag érzékeny kérdés" - idézte a Népszabadság Patyi Andrást, a közszolgálati egyetem rektorát. Fürjes Balázs nagyberuházásokért felelő kormánybiztos pedig azt mondta, hogy meghívásos lesz a pályázat, csak azok a cégek vehetnek részt rajta, amelyek megszerzik a nemzetbiztonsági minősítést.

A Népszabadság azt írta, hogy az ügyről tárgyalt a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, a testület ellenzéki tagjai belementek abba, hogy az egyetemi városrész előkészítési és tervezési munkálatait titkosítsák, így az első 5 milliárd forint megkaphatja a nyílt közbeszerzés alóli mentességet.

A kormánybiztos hivatalának tájékoztatása szerint "fel sem merült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem - Ludovika Campus beruházás titkosítása, az nem szándéka senkinek, kormánynak sem, nincs is rá jogi lehetőség". Mivel azonban a Ludovika Campusban kerül sor a nemzetbiztonsági szolgálatok és a terrorelhárítás szakembereinek képzésére, a rejtjeltevékenységre vonatkozó, a NAV vagy a rendvédelmi szervek által végzett titkos információgyűjtő, illetve titkos adatszerző tevékenységgel összefüggő kiképzésre, oktatásra, amelyek során érzékeny adatokkal foglalkozó informatikai alkalmazások használatára, speciális védelmet igénylő helységek igénybevételére kerül sor, indokolt, hogy a létesítményt speciálisan védjék. Az új egyetemnek például lehallgatásbiztosnak kell lennie, amihez szükséges, hogy a kivitelezési dokumentáció ne kapjon korlátlan nyilvánosságot - jelezte a hivatal.

A hivatal szerint az ilyen, nemzetbiztonsági érdeket érintő, vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzéseket speciális szabályok alapján bonyolítják le, ehhez a parlament nemzetbiztonsági bizottságának előzetes döntése szükséges. A bizottság egyelőre arra adta meg az engedélyt, hogy a beruházásra most rendelkezésre álló 4,7 milliárd forint erejéig ezek alapján a speciális szabályok alapján bonyolítsák le a közbeszerzést.

A kormánybiztos hivatalának tájékoztatása szerint ha a későbbiekben bármilyen speciális beszerzés miatt a nemzetbiztonsági minősítés szükséges, arról ismét a kormánybiztos előterjesztése alapján a bizottság dönt, a kivitelezés egyes szakaszainak megvalósítása előtt. A kormánybiztos hivatalának tájékoztatása szerint a speciális közbeszerzés nem ad lehetőséget arra, hogy önkényes vagy egyoldalú döntés szülessen, és nem zárja ki a versenyt sem.

Az épületegyüttes egyes részeire, melyeknél a törvényi szabályozás erre lehetőséget ad, még idén országos, nyílt tervpályázatot fognak kiírni a Magyar Építészkamarával közösen - közölte a kormánybiztos hivatala. A teljes, 26 hektáros környezet- és parkrendezésre pedig országos, nyílt ötletpályázat során keresik meg a legjobb megoldást szintén még idén.