Felfüggesztett börtön járt a gázrobbanásért

2012.06.25. 18:48

Két év felfüggesztett börtönre ítéltek emberölési kísérlet miatt hétfőn egy idős nőt, aki gázzal akart öngyilkos lenni. A nő által kiengedett gáz berobbant, és tűz ütött ki, miközben a nő fia is a lakásban tartózkodott.

 

Emberölés kísérlete miatt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Szolnoki Törvényszék hétfőn első fokon egy idős jászapáti asszonyt, aki öngyilkossági szándékkal tavaly az otthonában kinyitotta a gázt, amely azután berobbant. A vádirat szerint az asszony tavaly január 19-én, miután veszekedett a fiával, öngyilkossági szándékkal meglazított egy gázcsövet Nyírfa utcai otthonában, ahol ezután robbanás következett be, és tűz is keletkezett.

A bíró szerint a törvényi minimumot el nem érő büntetés kiszabását mindenekelőtt az indokolta, hogy a nő elsősorban a saját élete kioltására készült, és bár a fiát is veszélyeztette, nem tört tevőlegesen az életére. Enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott idős korát, büntetlen előéletét, továbbá enyhe fokú szellemi leépülését, amely korlátozta abban, hogy tettének a következményeit pontosan felmérje. Nem volt továbbá bizonyítható, hogy szándékosan robbantotta be a gázzal telített helyiséget.

A bizonyítási eljárás mindvégig a vádlott szavahihetőségét támasztotta alá, aki azt állította: saját élete kioltására készült. A szakértői vizsgálat azt állapította meg, hogy a gázrobbanást feltehetőleg valamelyik elektromos készülék zárlata okozhatta.

A vádlott börtönbüntetésének 3 év próbaidőre történő felfüggesztését az is lehetővé tette, hogy fia időközben elkerült otthonról, szociális gondozásba vették. A törvényszék döntését vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, az ítélet nem jogerős.