Heccből törték be egy férfi koponyáját Szentesen

Három 16 éves fiút vett őrizetbe a Szentesi Rendőrkapitányság hétfő éjszaka, akik a megalapozott gyanú szerint még vasárnap egy machetével életveszélyesen bántalmaztak egy férfit Szentes egyik erdős területén.

A három fiatalember vasárnap este iszogatott, majd úgy döntöttek, hogy heccből felkeresik a város erdős részét, ahol tudomásuk szerint alkalmanként hajléktalanok vannak. Eközben találtak rá a későbbi sértettre, aki egy elhagyatott viskóban magányosan élt. Heccelni kezdték, de megijedtek tőle, ezért elszaladtak. Később úgy döntöttek, hogy mégis visszamennek, de akkor már vittek magukkal egy machetét is. Ekkor a három fiú közül az egyik ismét megijedt, de társai addig heccelték, amíg mégis bement a férfihoz és a nála lévő bozótvágóval több alkalommal a fején megütötte. A sértett többszörös nyílt koponyatörést szenvedett.

Végül úgy került kórházba, hogy másnap a három közül két fiatalnak megszólalt a lelkiismerete, és hívták a mentőket. A rendőröknek azt mondták, hogy ők csak rátaláltak a sérült emberre, de a szentesi nyomozók gyorsan kiderítették, hogy elmondásukból egy szó sem igaz.

Ellenük életveszélyt okozó testi sértés bűntette megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség mindhárom fiatalt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.