Próbára bocsátották a gyereket megpofozó rendőrt

Vágólapra másolva!
Megpofozott egy rendőr egy kiskorú fiút a Zala megyei Csatáron, amiért a fiú a tűzbe rakta egy elejtett vaddisznó tetemét. A rendőrt először 300 ezer forintra büntették, majd jogerősen próbára bocsátották.
Vágólapra másolva!

Két év próbára bocsátotta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen azt a rendőrt, aki megpofozott egy kiskorú fiút a Zala megyei Csatáron.
A táblabíróság Makai Lajos vezette büntetőtanácsa - az ügyben első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszékkel megegyezően - hivatali eljárásban elkövetett bántalmazásban mondta ki bűnösnek a 35 éves férfit. Mivel azonban cselekedetét kisebb súlyúnak értékelte - a 300 ezer forint pénzbüntetésről szóló korábbi ítéletet megváltoztatva -, nem szabott ki büntetést vele szemben.

A kiskorú fiú tavaly január 22-én születésnapi ünnepségen vett részt Csatáron. A háznál a vádlott részvételével rendőrségi ellenőrzést tartottak, mivel felvetődött, hogy a gyerekek szeszes italt is fogyasztanak, de erre nem találtak bizonyítékot. A fiú később összefutott a faluban a vádlottal, aki felelősségre vonta őt egy korábbi ügye miatt. A fiú és társa egy vadásztársasági rendezvényen ugyanis a tűzbe rakta egy elejtett vaddisznó tetemét, magára haragítva ezzel a vendégeket. A rendőr emiatt - mint mondta: nevelés céljából - négyszer-ötször pofon ütötte a fiút, ezért indult a most lezárult eljárás ellene.