Az aktív kórházi ágyak öt százaléka szűnik meg Rácz Jenő szerint

2012.06.27. 0:17

Összesen 2150 aktív kórházi ágyat szüntetnek meg az új egészségügyi struktúrában. Erről kedden beszélt Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke egy rádióinterjúban. Az új struktúra július elsejével indul, Rácz szerint markáns lesz az átalakítás, de egyetlen kórházat sem kell bezárni.

A július elsejével induló új egészségügyi struktúrában a csaknem 44 400 jelenlegi aktív ágynak öt százaléka, 2150 ágy szűnik meg, míg a krónikus ellátásban a 27 ezres ágyszám szinte változatlan marad - erről Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke beszélt kedden az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az átalakítás 15 intézményt érint markánsan, ezek közül 9 kórházban szűnik meg az aktív ellátás, de egyetlen kórházat sem kell bezárni. Az elnök szerint a rendszer nagy átalakítására már régóta szükség volt. Ezt eddig akadályozta, hogy nem volt egységes az intézményi tulajdonrendszer, hiányzott egy konkrét stratégia, a taktika, illetve az erő, de "ez most mind megvan".

Rácz Jenő közölte, mostanra minden egészségügyi intézmény megkapta az Országos Tisztiorvosi Hivatal határozatát, amelyben leírják, hogy mely szakmák milyen ágyszámmal és milyen progresszivitási szinten működnek. Utóbbi esetében viszont szerinte a szakma még adós maradt néhány konkrét definícióval, amelyekben leírják, hogy az egyes szintek pontosan milyen ellátásokat takarnak.

A kórházszövetség elnöke szerint a rendszer nem egyik napról a másikra alakul át. Ahol megszűnik egy bizonyos ellátás, ott is lesz átmeneti idő, amely alatt az ott lévő, illetve oda irányított betegeket ellátják majd. Július elsejétől a gyakorlatban is elkezdődik az átalakítás, és folyamatos fejlesztésekre lesz szükség, évtizedek kellenek ugyanis még ahhoz, hogy az egészségügy területén Magyarország felzárkózzon Európához.

Július elsejétől új struktúra szerint működik a magyar egészségügy. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közölte, oly módon határozták meg az egészségügyi szolgáltatók területi ellátási kötelezettségeit, hogy nem lesz lefedetlen térség az országban. A betegeknek elsősorban továbbra is a háziorvosukat kell felkeresniük, akik a beutalási rend ismeretében a megfelelő intézménybe tudják majd irányítani őket.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár vasárnap az m1 A lényeg című műsorában beszélt arról, hogy az egészségügy újraszervezésében július elseje nem a végállapotot jelenti, hanem a kezdetet. Az év hátralévő részében megtanulják az új rendszert, és az esetleges hibákat korrigálják.

Selmeczi Kamill, a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke kedden az MTI-nek azt mondta: ha a háziorvosokon múlik, akkor az új egészségügyi struktúra indulásával sem lesz káosz az egészségügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK