Őszig biztos nem döntenek a dugódíjról

Vágólapra másolva!
Tarlós szerint folyik a tervezés, de a zónákról és a díjtételekről szeptemberig nem várható döntés.
Vágólapra másolva!

Hosszú szakmai előkészítés folyik a Városházán a behajtási díjról, ezért sem a zónákról, sem a díjtételről szeptemberig döntés nem várható - közölte Tarlós István főpolgármester.

A két főpolgármester-helyettes két hete nyújtott be módosító javaslatot a parlamentnek az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló javaslathoz, hogy lehetővé tegyék a dugódíjat. A módosító javaslat szerint a személy- és teherforgalmi behajtási díjat egyes területi zónákra (behajtási övezetek), időszakokra és gépjármű-kategóriákra eltérő mértékben is meg lehet állapítani.

A díjak a behajtási övezetekbe történő behajtásra, valamint az egyes behajtási övezeteken belüli közlekedésre együttesen is megállapíthatók. A behajtási díj fizetésének elmulasztása esetén pótdíjat kell fizetni. A személy- és teherforgalmi behajtási díj, pótdíj a Fővárosi Önkormányzatot illeti meg.

A javaslat szerint a díjakat úgy kell kialakítani, hogy az figyelembe vegye az egyes zónák forgalmi adatait, környezeti terhelését, a közösségi közlekedési szolgáltatás mennyiségét, a járművel való várakozásra alkalmas területek kialakításának lehetőségét és a helyben lakók behajtáshoz és behajtási övezeten belüli közlekedéshez fűződő érdekeit. A javaslat szerint a Fővárosi Önkormányzat a behajtási díj beszedésére és felhasználására közlekedésszervezőt is kijelölhet.

A főpolgármester a korábban megerősítette, hogy behajtásonként 400-500 forintos dugódíjról van szó, amelyet Pesten vagy a Nagykörúton, vagy a Hungária körúton belül kellene fizetni. A főváros fontolgatja azt is, hogy a Duna-hidakon való átkelés után hídpénzt is szednének.

Az [origo] által megkérdezett szakértők szerint szűk határidőt szabott magának a kormány az évek óta tervezett budapesti dugódíj bevezetésére. Egy mindenre kiterjedő, a társadalomnak is hasznos rendszer kialakításához nem áll rendelkezésre kellő idő, és egyelőre az előtanulmányok sem ismertek. A díjra nagy szükség van, hogy ne omoljon össze a főváros költségvetése, de ha elkapkodja a kormány, egyszerű adóvá züllesztheti az egyébként társadalmilag is hasznos ügyet.

Az európai városok közül csak Londonban és Milánóban működik klasszikus dugódíj. Franciaországban lehetne ilyen, de sehol sem vezették még be.