Tíz kilométeres torlódást okozott egy tömegkarambol az M7-esen

Forgalmi dugó az M5-ös autópályán, Újhartyán közelében, miután az örkényi lehajtójánál három autó összeütközött, baleset, torlódás, dugó, kocsisor
Vágólapra másolva!
Több autó ütközött a Balaton felé vezető oldalon Martonvásárnál, ezért az autópályát reggel lezárták. A forgalom nem sokkal 11 óra előtt indult meg újra, de ekkor már 10 kilométeres torlódás alakult ki.
Vágólapra másolva!

Több autó összeütközött, ezért reggel lezárták az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalát Martonvásárnál, kerülni a 7-es számú főút felé lehet - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.

Kilenc óra körül hat gépkocsi ütközött a 30-as kilométernél. A rendőrség szerint a különböző felségjelű járművekben három ember megsérült, a helyszínre érkezett egy mentőhelikopter is.

Az utat teljes szélességében lezárták a helyszínelés és a műszaki mentés idejére. A forgalmat a martonvásári lehajtónál elterelték, az autópályára a Váli-völgyi pihenőnél lehetett visszatérni.

A forgalom nem sokkal 11 óra előtt indult meg újra két sávon - közölte később a rendőrség. A belső sávot még ekkor is roncsok foglalták el, de a külső és a leállósávon már lehetett haladni. A baleset miatt mintegy 10 kilométeres torlódás alakult ki az autópályán - közölték.

Az Útinform jelentése szerint 11 óra után mindkét sávon megindult a forgalom, délután fél kettőre pedig megszűnt a torlódás a Balaton irányában.